„Kína, mint a Star Trek sorozat borgjai, beolvasztani, asszimilálni akarja a többieket, nem meghódítani” – írja David P. Goldman Ázsia-szakértő a Claremont Book Review-ban.
A lap ismertető sorai szerint az írás Goldman nemsokára megjelenő új könyvének alapján készült. A könyv címe pedig: Be lesztek olvasztva. Kína terve a világ kínai formába öntésére. Az elmúlt két évtized hatalmas fordulatot hozott a kínai történelemben. Mióta Kína a Krisztus előtt 3. században egyesült, belharcok, természeti katasztrófák és külföldi hódítók törekvései miatt egyfolytában önmagával volt elfoglalva. Újabban kifelé fordul. Amerika húsz éven át jóindulatú tétlenséggel figyelte a kínai kihívást. Trump amerikai elnök változtatott ezen, de kereskedelmi ellenintézkedései soványka eredménnyel jártak, s még legközelebbi szövetségesei sem követik abban, hogy a Huaweit kizárják az 5G-s internethálózat kiépítéséből (igaz, a brit konzervatív pártban kisebb lázadás tört ki a tervvel szemben). Márpedig az 5. generációs internetkapcsolaton fognak futni a mesterséges intelligencia-alapú programok, amelyek a jövő feldolgozóiparát, bányászatát, egészségügyét, közlekedését és kereskedelmét vezérlik majd.
A veterán Graham Allison politológiaprofesszor Háborúra ítélve című könyvében három évvel ezelőtt azt írta, hogy amikor egy felemelkedő hatalom kihívást intéz a korábbi vezető hatalom ellen, rendszerint háború az eredmény. Goldman szerint erről Amerika már lekésett. Ha esetleg a katonai megoldást választaná is, a kínaiak haditechnikája már ott tart, hogy órákon belül elpusztíthatná az Egyesült Államok Csendes-óceáni partvidékének fontos létesítményeit.
Amerika úgy tekint Kínára, mintha a Szovjetunióval lenne dolga. A kommunizmus csődöt mondott, nem versenytárs. Nos, Kína nem a Szovjetunió. Tavaly 285 dollármilliárdos volt Kínában, a többség nyilván a Kommunista Párt tagja. De marxistából – írja Goldman – több van a Massachusetts állambeli Cambridge-ben (ez nyilvánvaló utalás a Harvard egyetemre, ahol konzervatív professzort, némi túlzással szólva, csak kitartó keresgélés árán lelni). Egy pekingi tanár, aki marxizmus-leninizmust oktat a pártfőiskolán, Amerikába járatta a lányát egyetemre, és azt szeretné, ha gyermeke valamelyik nagy amerikai pénzügyi intézménynél találna munkát. A Szovjetunióban az is elképzelhetetlen lett volna, hogy a vezető technikai vállalat ötvenezer nyugati kutatót alkalmazzon világszerte. Márpedig ez a félszázezer nyugati kutató fejlesztette ki a kínai 5G technológiát. A C-17-es katonai szállítógép terveit pedig egyszerűen internetes betörés útján ellopták. Ebből lett a kínai Y20-as repülőgép. Más társaságokat azzal a feltétellel engedtek be a kínai piacra, hogy átadják technológiájukat. Megint másoknál kínai mérnökök dolgoztak, egészen addig, amíg le nem tudták másolni a technológiát. Aztán hazautaztak. Már régen túl vagyunk azon, hogy Kína csak az olcsó munkaerővel versenyez. És már a technika importján is egyre kevésbé. Sok téren innovációban is versenytársa Amerikának. A kínai egyetemek több mérnököt bocsátanak ki évente, mint Amerika, Európa, Japán, Tajvan és Dél-Korea együttvéve. Kezdetben Amerikában végzett tanárok töltötték meg a tanszékeket. Legalább is a csúcsegyetemeken. És ezek jobbak az amerikaiaknál. Kínai üzletemberek szívesebben vesznek fel otthoni diplomásokat, mert Amerikába azok jutnak el, akik a kínai felvételi vizsgán elbuknának, viszont a szüleiknek van pénzük az amerikai egyetemekre.
Az Egyesült Államok és Kína nagyjából ugyanannyit költenek kutatás-fejlesztésre. Csakhogy az amerikaiak többnyire termékfejlesztést finanszíroznak, a kínaiak viszont új technikai megoldásokat, amelyek katonai és polgári célra egyaránt felhasználhatók.
A második világháború után Amerika versenytárs nélkül állt a világban. Amikor a Szovjetunió kihívást intézett ellene a rakétagyártásban és az űrkutatásban, hatalmas beruházásokkal Amerika ismét az élre tört. Reagan elnök csillagháborús programjával pedig reménytelen helyzetbe hozta a Szovjetuniót. Most valami hasonlóra lenne szükség. Különben az Egyesült Államok még ebben a században másodrendű hatalommá válik, ahogy Angliával történt a huszadik század derekán. Kína pedig a maga szolgálatába fogja állítani az amerikai cégeket. „A döntés a mi kezünkben van – írja Goldman. – Ma még.”