„Tocqueville már az 1840-es években figyelmeztette az európai eliteket, hogy egy tűzhányó kúpján ülnek, mert a nagyvárosok nyomorgó lakossága bármikor fellázadhat” – emlékeztet Joel Kotkin város-demográfus a Quillette magazinban a júniusi zavargások kapcsán.
Kotkin akár Tocqueville kései utódjának is tekintheti magát, hiszen legutóbbi lázadás-jóslata három héttel a zavargások kitörése előtt hangzott el. Igaz, Kotkin nem a rendőri erőszakot nevezte meg okként, de arról ma is azt gondolja, hogy csak alkalmat teremtett a lázongásra. Az okot az egyre növekvő egyenlőtlenségben látta, és különösen a városokba szorult szegények kilátástalan helyzetében. Most megjelent könyvében egy új feudalizmus eljöveteléről ír, s ennek gondolata, mint a Metazinban is olvasható volt, már hét évvel ezelőtt érlelődött benne. A középosztály eltűnőben, az oligarchák és a szegények között az egyház egykori szerepét betöltő államapparátus közvetít. Az értelmiség szerepét, mint akár az egyik, akár a másik fél magatartását legitimáló csoportot, akkor nem említette.
Most azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a liberális értelmiség, a sajtó és a vezető demokratapárti politikusok a lázongó városi tömegek mellé álltak. A Mother Jones mára a lázongás szó használatát is elítéli, mondván, hogy jogos tiltakozásról van szó. A Mother Jones egyenesen rasszistának tekinti, aki lázongásnak nevezi a gyújtogatást, a rombolást, és az üzletek kifosztását. A New York Times szerzői a rendőrségre fordított kiadások csökkentését sürgették, mivelhogy szociális segélyekkel többet lehet elérni, mint erőszakkal. A Slate magazin észszerű reagálásnak minősítette, hogy tüntetők felgyújtottak egy minneapolisi rendőrkapitányságot, valamint tősgyökeres amerikai megoldásnak, amely a híres bostoni teadélutánra emlékeztet. Joshua Lawson ezt mellesleg hevesen visszautasította a Federalistben. Emlékeztetett rá, hogy 1773 decemberében néhány tucat amerikai a tengerbe dobálta három brit hajó teaszállítmányát, de eközben nem sérült meg senki, anyagi kár csak egy lakatban keletkezett, és azt a lakatot az amerikaiak másnap pótolták.
Kotkin különben úgy véli, hogy Trump elnök harcias twitter-bejegyzései csak olajat öntöttek a tűzre, ennek ellenére azt gondolja, hogy az elnök újraválasztási esélyei nőttek valamelyest az elmúlt napokban, mivel sok amerikai nem szívesen szavaz egy olyan politikusra, nevezetesen Joe Biden demokrata jelöltre, aki nem foglalt állást a gyújtogatások és a fosztogatások ellen. Még annyit sem mondott, hogy az Antifa néven szereplő baloldali szélsőségesek igyekszenek meglovagolni a városi szegények elégedetlenségét.
Kotkint a mostani lázongás mindenekelőtt az 1992-es Los Angeles-ire emlékezteti, amelyről akkor újságíróként maga is tudósított. Szélesebb értelemben azonban a középkori lázadásokra is, amelyek a nagyobb járványokat követték, vagy az újkor hajnalának európai parasztlázadásaira. A jómódúak már évtizedekkel ezelőtt kivonultak a városközpontokból, most a járvány idején pedig New Yorkot több ember hagyta el, mint ahányan az elmúlt harminc évben beköltöztek. A szegények azonban nem tudtak hova költözni, ottmaradtak a zsúfolt városi terekben, és többször akkora esélyük volt rá, hogy elkapják a fertőzést, mint másoknak. Ráadásul ők dolgoznak a szolgáltató ágazatok legrosszabbul fizetett posztjain, s amikor a járvány miatt ezek a tevékenységek leálltak, tömegével maradtak munka nélkül. Egyre-másra születnek a gazdaság újraindítását célzó programok, s ezek ellen Kotkinnak nincs is kifogása. Hiányolja viszont, hogy sehonnan nem érkeznek javaslatok arra nézve, hogy miként lehetne a szegény városiak állandóan újratermelődő hátrányos helyzetén változtatni. Mert ez az a tűzhányó, amely időnként lázongások formájában kitör.