„Érthető, ha valakit résztvevőként hatalmába kerít a tömeg. A nagyvállalati irodákba azonban nem ér el a hisztéria, de még a Molotov-koktélok sem. Akkor hát miért fordítanak mégis hátat a törvényességnek, és miért támogatják a tömeget? Mi változott a hatvanas évek óta, mitől olyan nehéz ma a politikai, a gazdasági és a kulturális elitnek elítélnie az erőszakot és a törvénytelenséget?” – mereng Frank Miele veterán publicista a RealClearPolitics véleményrovatában.
A tömegek felháborodása teljességgel indokolt, a düh és a tömeg irracionális viselkedése pedig érthető – szögezi le az amerikai tüntetéshullám kapcsán. A szerző elismeri, hogy a faji egyenlőtlenség súlyos probléma, a tüntetéseket kirobbantó rendőri visszaélés pedig botrányos.
A rendbontásba, sőt erőszakba torkolló tüntetéseknek Amerikában hosszú története van. A George Floyd halála kapcsán kirobbant demonstrációk első ránézésre nem sokban különböznek a korábbi tüntetéshullámoktól. Miele felidézi, hogy a huszadik század második felében és az elmúlt két évtizedben is számos hasonló tiltakozáshullám zajlott le.
Az elit hozzáállása azonban gyökeresen más, mint korábban: régen nem a dühöngő tömeg mellett állt ki, hanem mérsékelni próbálta az indulatokat. Miele megjegyzi, hogy Robert Kennedy, a meggyilkolt elnök öccse, aki hamarosan maga is gyilkosság áldozata lett, az erőszak ellen szólalt fel Martin Luther King halála után, mondván, hogy az erőszak nem vezet semmire, sőt, csak nehezíti a legitim politikai célok megvalósítását. Ma viszont az elit számos tagja nem csupán tolerálja és elnézi, hanem kifejezetten támogatja az erőszakba torkolló demonstrációkat. Mint a Metazin is beszámolt róla, az értelmiség és a baloldali sajtó egy része is a rendbontók oldalára állt. Több politikus, főleg demokrata pártiak, de néhány republikánus szintén egyetértését fejezte ki a tüntetőkkel anélkül, hogy elhatárolódott volna az erőszaktól és a fosztogatástól. És ami talán ennél is meglepőbb, számos nagyvállalat is egyetért a Miele szerint sokkal inkább a radikális baloldali ideológiát, mintsem a faji egyenlőtlenség és a rendőri erőszak elleni harcot képviselő irracionális és romboló tömeggel.
Mi változott néhány évtized alatt, mi magyarázza az elit szimpátiáját a törvénysértő és erőszakos tömeggel? Miele szerint az internet elterjedése. A politikai nyilvánosság egyre inkább olyanná válik, mint a közösségi oldalak és az internetes fórumok: a szélsőséges nézeteknek kedvező véleménygettóvá, ahol a józan észnek és a mértékletességnek nincs esélye. Ha valaki szembe mer menni a tömeg véleményével, annak virtuális lincselés lesz a jussa.
Ebben a hangulatban pedig érthető, hogy az elit is beáll a sorba, és meghajol a tömegpszichózis előtt. A nagyvállalatok jól felfogott üzleti érdekből biztosítják támogatásukról az erőszakba torkolló demonstrációkat: félnek, hogy ők maguk is céltáblává válnak, ne adj’ isten rasszizmussal vagy egyéb, imázsukat pusztító súlyos váddal illetik őket. Hasonló logikát követnek a politikusok is: ők sem mernek szembemenni velük, különösen a baloldaliak nem, ők ugyanis a tömegek dühén kívül az értelmiség haragját is kockáztatják.