„Az emberi lények nem pusztán dolgozók. Meg kell tanulnunk értékelni a semmittevést” – olvassuk Max Hayward filozófus nyárvégi eszmefuttatását a New Statesman magazinban.

Gazdasági válságok idején rendre előkerülnek a szabadidő fontosságát hangoztató elméletek, amelyek szerint egyáltalán nem baj, ha kevesebb a termelés és a munkával eltöltött idő. John Maynard Keynes már 1930-ban, a gazdasági világválság idején azt jósolta, hogy 2030-ra a gazdasági fejlődésnek és a gépesítésnek köszönhetően a munkahét mindössze 15 órás lesz. A tekintélyes közgazdász azt remélte, hogy a felszabadult időt nem lustálkodásra, hanem önmegvalósításra és kiteljesedésre fordíthatjuk.

Hayward felidézi, hogy hasonló gondolatot fogalmazott meg Bertrand Russell filozófus is 1932-es A semmittevés dicsérete című esszéjében. Russell azonban azt is felismerte, hogy a tömeges munkanélküliség nemcsak az elszegényedés miatt jelent súlyos társadalmi problémát, hanem azért is, mert a dologtalanná váló emberek elveszítik életcéljukat. Russell egyrészt olyan reformokat javasolt, amelyek egyenlőbben osztják el a munkát: ha mindenki kevesebbet dolgozik, akkor több embernek jut megélhetés. Másrészt viszont azt is fontosnak tartotta, hogy megtanítsák a tömegeket a szabadidő értelmes eltöltésére.

Russell üzenete ma is aktuális – véli Hayward. Statisztikák szerint ugyanis az anyagi jólét növekedésével arányosan csökken a munkával töltött idő. Sőt, a fejlett világ munkamániásabb, mint valaha. Ennek oka pedig az, hogy az emberek belső értékké tették „a tőkések és az arisztokrácia érdekeit szolgáló kapitalista munkamorált” – idézi Russell és Keynes elméletét Hayward. Olyannyira, hogy nem is nagyon tudnak mit kezdeni magukkal, ha nem dolgozhatnak. Például a koronavírus miatti karantén hatására drasztikusan megnőtt a passzív semmittevés: a tévénézés és a közösségi média használata. Mint arról a New York Times is beszámolt, jelentősen nőtt az online játékokkal eltöltött idő is.

„A megoldás – ahogyan már Russell is felismerte – az, hogy nem elég a gazdasági és a politikai forradalom, de erkölcsi és kulturális forradalomra is szükség van” – állapítja meg Hayward. Kifejti, hogy az értelmiség és az iskolák feladata lenne megtanítani az embereket az önmegvalósítás képességére és a szabadidő építő felhasználására, vagyis az „értelmes semmittevés” képességének elsajátítására.

Nem kétséges, hogy az egyetemek és az értelmiség zöme örömmel fogadná Hayward javaslatának megvalósítását. Hiszen a társadalom jobbítása és átalakítása sosem volt idegen tőle. Más kérdés, hogy a társadalom ma sem látszik hajlandóbbnak rá, hogy kövesse az értelmiségi próféták útmutatásait, és felülvizsgálja a jó életről és a munkáról alkotott felfogását.