„Sokan bírálják nézeteimet, és ez rendben is van. Annál szomorúbb viszont, ha egy nagy kiadó állást foglal a vitában, éspedig úgy, hogy az egyik véleményt nem hajlandó közzétenni, s közben a szabadság semleges hirdetőjének pózát veszi fel” – olvassuk Bruce Gilley politológus professzor kesergését az American Conservative-ben.
Gilley-nek az a véleménye, hogy a gyarmatosítás végül is több jóval járt, mint rosszal. Ez nem különösebben meghökkentő vélemény, a Metazinban is szó volt az ehhez hasonló értékelésekről. Nem tagadja a gyarmatosítók kegyetlenkedéseit, de mindent egybevéve nem tartja embertelenebbnek az eredményt a gyarmatosítást megelőző időszak valóságánál. A gyarmati megszállás korszaka pedig jobb életet teremtett a helyieknek, a szinte minden átmenet nélküli dekolonizáció viszont súlyos következményekkel járt. Ezt három évvel ezelőtt meg is írta a Third World Quarterlyben, de az online változatból a nagy tiltakozás, illetve a szerkesztőséget ért súlyos fenyegetések hatására visszavonták, nyomtatásban pedig meg sem jelentették.
Most az igen tekintélyes Rowman & Littlefield kiadó közölte vele, hogy mégsem adja ki már elfogadott művét, amelyben Sir Alan Burns egykori gyarmati kormányzó életrajzát írta meg. Egyúttal az Antikolonializmus problémái címmel tervezett könyvsorozatát is törölték a kiadó terveiből. Előzőleg a társasági oldalakon kampány bontakozott ki a gyarmatosítást – úgymond – dicsőítő szerző ellen. Indokot csak később közölt a kiadó, akkor sem vele, hanem egy washingtoni professzortársával: 2017-ben éles bírálat jelent meg korábbi cikkéről, amelynek alapján kétséges, hogy a szerző megfelel-e a tudományos követelményeknek. Gilley hosszasan sorolja és teszi nevetségessé a korabeli ellenvetéseket, de ettől függetlenül is különösnek találja a kiadó érvelését. Ha feltesszük is – érvel –, hogy a három év előtti cikk nem volt megfelelő színvonalú, miképp hat ez az új könyv megítélésére, amelyet két elsőrangú szakértő ajánl kiadásra? Az említett washingtoni professzor, Andrew Nathan a Columbián oktató veterán politológus azt írta erről a kiadónak: „Ha egy kiadó külső nyomásnak engedve mégsem hajlandó kiadni egy már elfogadott és szakértői szűrőn átment könyvet, azzal súlyosan árt a tudományos szabadság ügyének.”
Gilley írásával egy időben jelent meg a Wall Street Journalben a konzervatív kanadai író, Joseph Epstein fejtegetése arról, hogy akik büszkén hirdetik a minden társadalmi, nemi, kisebbség iránti toleranciát, kíméletlenül intoleránsak azokkal szemben, akik nem hajlandók az ő nyelvezetüket alkalmazni, vagy esetleg egészen másként gondolkodnak, mint ők. Epstein fiatalkorában, az ötvenes években a legnagyobb sértés volt, ha valakit konformistának neveztek. A kispolgárokat hívták így, akik a nagyvárosok körüli kertvárosokban laktak, és kritikátlanul elfogadták az uralkodó nézeteket és életformát. A tolerancia hirdetői ma is sértőnek találnák, ha konformistának neveznék őket, márpedig Epstein nemigen lát más megoldást.
Visszaemlékszik a hatvanas évekre, amikor Herbert Marcuse, az akkori újbaloldal filozófus-prófétája a represszív tolerancia elvét hirdette meg. A társadalmi igazságosság nevében azt hirdette, hogy meg kell vonni a toleranciát a jobboldali mozgalmaktól, ezzel szemben támogatni kell a radikális baloldaliakat. „A jelek szerint álma megvalósult.” A tolerancia hirdetői mindenki másnál jobb embernek hiszik magukat attól, hogy támogatják a különféle kisebbségi igényeket, és úgy vélik, hogy joguk van a náluknál rosszabbak elleni intoleranciára, ennek jelei az autodaféra emlékeztető erőszakos szoboreltávolítások, továbbá a nemkívánatos egyetemi vendégelőadók elüldözése, az állásvesztések. Epstein szerint öt nézet képviselői minősülnek kiátkozandónak: akik ellenzik az abortuszt, kételkednek az uralkodó klímaváltozás-elméletekben, nem hiszik, hogy Amerikában rendszerszintű a rasszizmus, nem tartják jó megoldásnak a nemváltoztató műtétek gyakorlatát és szkepszissel viseltetnek a kormányok népjóléti programjainak hasznossága iránt.