„A franciaellenes iszlamista rágalmak azonnal visszhangra lelnek az egész arab világban, és merényletekben öltenek testet. A francia állam aszimmetrikus küzdelmet vív” – olvassuk a Corriere della Serában Ernesto Galli della Loggiától.
A veterán olasz szociológus arra reagál, hogy Erdoğan török elnök egészen hajmeresztő kifejezésekkel jellemezte a franciaországi muszlimok helyzetét a Mohamed-karikatúrák ügyében kirobbant francia–török kormányzati vita hevében. Macron elnök közölte, hogy a Mohamed-karikatúrákról órát tartó tanár gyilkosa nem félemlíti meg Franciaországot, továbbra is szabad lesz akár vallást is sértő karikatúrákat megjelentetni. Az iszlamisták ellen szigorúbban fognak fellépni, mert erőszakot, kivált fegyveres erőszakot alkalmazni viszont tilos. Erdoğan elnök erre azt mondta, hogy a muszlimokat úgy üldözik Franciaországban, mint a világháború idején a zsidókat.
A muzulmán világban óriási a felháborodás, holott az iszlamisták legtöbb áldozata a világban muzulmán, de ez nem számít. Még a mérsékelt Kuvaitban is bevonták a francia sajtokat az áruházakból, Szaúd-Arábiában rátámadtak a francia nagykövetség őrségére, tüntetések robbantak ki több arab országban, Pakisztánban hivatalos és tömeges tiltakozás is követte a fejleményeket.
Közben Franciaországban azt latolgatják, mit mulasztottak el. A Metazinban már szó volt róla, hogy a muzulmán bevándorlók gyermekeinek integrációjával súlyos gondok vannak. Azokban az iskolákban, ahol sok a muszlim tanuló, a tanárok sarokba vannak szorítva, nem mernek szembeszállni a heves vallási érzelmekkel. Október végén a francia televíziók egyik sztárja az Oktatási Minisztérium nyugalmazott főfelügyelője volt, akinek szeptemberben jelent meg könyve Hogyan hagytuk az iszlamizmust behatolni az iskoláinkba címmel. Jean-Pierre Obin az alábbi jelenettel kezdi könyvét: 1987-ben egy gimnáziumi igazgató elpanaszolta neki, hogy „most ment el az utolsó két zsidó tanuló az iskolánkból”, mert nem bírták tovább a muszlim diáktöbbség ellenséges magatartását. A könyvet ismertető tévéműsorból kiderül, hogy azokban a körzetekben, ahol sok a muszlim tanuló, az állami iskolákban nem találni zsidó diákot. Elmentek a katolikus iskolákba, vagy a néhány zsidó magániskola valamelyikébe. A felügyelő tizenhat évvel ezelőtt vaskos jelentést írt arról a jelenségről, hogy az iskolák egész körzetekben nem tudják kezelni a nyomást, amely már odáig terjedt, hogy a szülők erőteljesen követelik a sertéshús száműzését a menzáról (pedig az ő gyermekeik közben halal ebédet kapnak az iskolában, vagyis nem kell disznóhúst enniük), vagy például a három kismalac házikójáról szóló mese mellőzését az óvodai tananyagból. Ez persze még nem terrorizmus, és e diákok elsöprő többsége soha nem lesz terrorista, de azokból nem is kell sok.
Miközben Franciaországban azt kutatják, mi a teendő a lakosság nyolc-tíz százalékát kitévő második-harmadik generációs muzulmán népesség jobb integrációja érdekében, Ernesto Galli della Loggia azt fejtegeti, hogy ez az eset Európa és a muzulmán világ kapcsolatainak egyik fő nehézségére világít rá. Hogyan lehetséges – kérdi –, hogy a muzulmán világ azonnal készpénznek veszi Erdoğan abszurd kijelentését? Európa és az iszlám világ egyenlőtlen szabályokkal vesz részt e viszonyban. Az európaiaknak tartaniuk kell magukat valamiféle igazsághoz, és ebben valamennyire ellenőrzi őket a közvélemény. A másik fél vezetői viszont nem felelősek senkinek. Hanem akkor mégis mi a teendő? Szokásától eltérően Galli della Loggiának erre nincs válasza.