„Ha a vállalatok elkezdenek politikai kérdésekben állást foglalni, akkor nem lesz megállás, és mindenről el kell mondaniuk majd a véleményüket. Ezért jobban tennék, ha nem nyilvánítanának véleményt a politikailag megosztó ügyekben” – írja Andy Puzder konzervatív ügyvéd és üzletember a Real Clear Politicsban.
A cikk apropója a Georgia állam választójogi reformja körül kialakult vita. A republikánusok által beterjesztett javaslat fényképes igazolvány bemutatásához kötné a szavazást, és jelentősen szűkítené a levélszavazás lehetőségét. A választási csalás lehetőségét csökkentő módosító indítvány azt is megtiltaná, hogy a gyakran többórás sorbaállás során civilek ételt és italt osszanak a választásra váróknak. A javaslatot ellenző demokraták szerint az indítvány valójában az inkább balra szavazó szegényebb és színes bőrű választók, továbbá a levélben szavazók kizárását célozza. A módosítás elleni tiltakozáshoz nagyvállalatok, egyebek között a Delta, a Coca-Cola, az Amazon és a Facebook is csatlakozott. Az amerikai futball-bajnokság döntőjét, a Super Bowlt és a baseball-bajnokság fináléját a szerintük rasszista javaslat elleni tiltakozás jeléül más városokba tették át.
Legalább ilyen nagy vitát váltott ki a transzjogok körüli jogi huzavona is. Miután Biden elnök az esélyegyenlőség erősítésére hivatkozva javasolta a transzok jogainak kiszélesítését, republikánus többségű államok törvénytervezetekkel próbálják megakadályozni, hogy a transznőket jogilag nőnek kelljen elismerni. A Danone, a Mars, a Nestlé és az Unilever vezérigazgatói nyílt levélben álltak ki a nemi egyenlőség mellett, bírálva a republikánus törvényjavaslatokat, mondván, hogy kutyakötelességük megvédelmezni alkalmazottaik jogait, és elősegíteni az esélyegyenlőség erősödését Amerikában.
Puzder nem így látja. Őt a Szovjetunióra emlékezteti a nagyvállalati ideológiai kiállás. Szerinte kommunista tempó a fogyasztást politikai eszmékhez igazítani, és totalitárius szemlélet a hétköznapi életet politikai szempontok alá rendelni. Közvélemény-kutatásokat idézve kifejti, hogy tovább mélyíti a politikai árkokat, ha az üdítővásárláskor is a politikai üzenetre kell figyelnünk.
Mások is elfogadhatatlannak tartják a nagyvállalatok ideológiai beavatkozását. Egyes jobboldali szerzők egyenesen azzal vádolják a nagyobb profit érdekében a woke értékeket zászlóra tűző cégeket, hogy háborút indítottak a keresztények, a konzervatívok és a fehér munkások ellen, amire a megtámadottaknak bojkottal kell válaszolniuk.
Egyes bírálók szerint is sokkal súlyosabb dologról van szó, mint arról, hogy nagyvállalatok cinikusan nevükre veszik a divatos ideológiákat a nagyobb haszon érdekében. James McElroy az American Mind hasábjain úgy véli, hogy a kulturális marxisták a nagyvállalatok segítségével akarnak hegemóniára szert tenni. Szerinte a baloldali elit a haladó értékek papságának szerepében tetszelegve akarja fenntartani a kétkezi munkások kizsákmányolását. McElroy arra szólítja fel a republikánusokat, hogy erősítsék meg a szakszervezeteket, s így védjék meg magukat – és persze a munkásokat – a haladó elit agymosásától. Hasonlóan látja a dolgot Stephen R. Soukup is, aki A woke tőke diktatúrája című könyvében egyenesen a baloldali woke elitnek a munkásosztály elleni új osztályharcáról értekezik.
A haladó baloldal szerint viszont helyes, hogy a nagyvállalatok is igyekeznek előmozdítani a társadalmi igazságosság ügyét. Michelle Cottle, a New York Times szerkesztője a szólásszabadságra hivatkozik. Szerinte a nagyvállalatokat is megilleti a jog, hogy kiálljanak véleményük mellett. Cottle azt viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy a republikánusok az adózási szabályok felülvizsgálatával akarják zsarolni a velük egyet nem értő nagyvállalatokat. (Georgia állam képviselőháza a múlt héten megvonta a Delta légitársaság adókedvezményét.)
De azért a baloldalon sincs mindenki elragadtatva a nagyvállalatok hozzáállásától. Helen Lewis az Atlantic magazinban úgy látja, hogy a nagyvállalatok státuszszimbólumként lengetik a woke és a transz értékeket. A haladó jelszavak felkarolása nem kerül semmibe, és azt remélik, hogy ezzel elterelhetik a figyelmet az alkalmazottakkal szembeni méltánytalanságaikról.
Hasonlóan vélekedik Ross Douthat, a New York Times házi konzervatív szerzője is. Szerinte is puszta PR-fogás a haladó eszmék felkarolása: Amerikában megéri kiállni a transzjogok mellett, főleg, ha nem kell lemondani az ázsiai gyárak olcsó munkaerejéről. Douthat utal rá, hogy a nagyvállalatok minden bizonnyal azt is remélik, kiállásuk hatására majd a demokrata párti kormány is barátságosabb lesz az adóreformok idején, ahogyan a korábbi republikánus vezetés is az volt. Ami pedig az általánosabb következményeket illeti, Douthat attól tart, hogy a nagyvállalatok haladó kiállása csak olaj lesz a tűzre, és a republikánusok most majd még inkább üldözött áldozatnak fogják magukat tekinteni. Szerinte ez csak fokozná eddig is jellemző demagóg és paranoid hajlamaikat.