„Az elmúlt négy év legmeglepőbb geopolitikai fejleménye nem az, hogy a bipoláris, vagy a multipoláris világrend tendenciája erősödik, de még csak nem is az, hogy éleződnek a nagyhatalmi konfliktusok. Hanem az, hogy a világ vezető gazdasági hatalmai részben visszahúzódnak a globalizációtól és nagyobb mértékű önellátásra törekszenek biztonságuk, stabilitásuk erősítése és a gyorsabb gazdasági növekedés érdekében. Az Egyesült Államok, Kína és India egyaránt egy elsőre paradoxnak tűnő vállalkozásba kezdett: miközben globális státuszukat igyekeznek erősíteni, egyúttal elzárkóznak és megpróbálnak önellátóbbá válni” – írja Scott Malcomson külpolitikai elemző a Foreign Affairsben.
A hidegháború vége óta a geopolitikai elemzők szinte kivétel nélkül biztosra vették, hogy a globalizáció felgyorsul, és a világ államai, köztük a nagyhatalmak, egyre szorosabb kapcsolatokat alakítanak ki egymással. A Világkereskedelmi Szervezet kimutatásai szerint a globális kereskedelem volumene kisebb megtorpanásokkal, de folyamatosan nőtt, egészen a koronavírus járványig.
Ennek fényében meglepő, hogy a világ kereskedelmének 60 százalékát adó három vezető nagyhatalom, az Egyesült Államok, Kína és India esetében az elmúlt évtized során csökkent a nemzetközi kereskedelemnek a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya. Az Egyesült Államokban például az 1960-as 5 százalékról 2011-re a nemzeti össztermék 31 százalékára nőtt a külkereskedelem aránya, hogy aztán 2020-ra 27 százalékra mérséklődjön. (És Biden elnök adóterveinek illetve gazdasági nacionalizmusának fényében biztosra vehető, hogy tovább fog csökkenni.)
Malcomson szerint különböző okokból ugyan, de mindhárom ország felismerte, hogy a külkereskedelem túlsúlya jelentős kockázatokat rejt (ezt egyes elemzők már az Európai Unió kapcsán is kifejtették). Mivel a nemzetközi piacon egyre ádázabb kereskedelmi háborúk folynak, amelyekben a kormányok igyekeznek saját vállalataik útját egyengetni, az erős hazai piac a biztonságot jelenti, hiszen stabil keresletet biztosít. A stabil hátország pedig erősebbé és ellenállóbbá teszi a vállalatokat a globális versenyben is. A hazai piacok védelme nemcsak gazdasági megfontolásból fontos, hanem azért is, mert a rivális nagyhatalmak technológiai innovációinak beszivárgása rendkívül kiszolgáltatottá teszi a szuverén államokat – jegyzi meg Malcomson. Ez a magyarázata annak, hogy az Egyesült Államok mindent elkövet a kínai informatikai és technológiai cégek kiszorításárért – és viszont. Akár azon az áron, hogy jelentős kedvezményeket nyújt a stratégiai ágazatoknak, és cserében rövid pórázra fogja a kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű vállalatokat. „A differenciált globalizáció hatására a gazdasági nagyhatalmak egyre inkább autarkiává alakulhatnak az elkövetkező évtizedben.”
A folyamat azonban súlyos kockázatokkal jár – teszi hozzá Malcomson. A saját piacaikat védő nagyhatalmak globális versengése a múltban háborúkhoz vezetett. Malcomson szerint ennek a veszélye az erők kiegyensúlyozottsága miatt most nem fenyeget, ám az elzárkózásnak mégis nagy ára lehet. A vezető technológiai cégek minden kereskedelmi nagyhatalom esetében a nemzetközi piacokról szerzik bevételeik jelentős részét. Amennyiben a hazai piacok védelme miatt kiszorulnak a globális kereskedelemből, elveszítik az innovációra fordítható bevételeik jelentős részét. Ez pedig minden bizonnyal arra kényszeríti a globális kereskedelem versengő szereplőit, hogy miközben védik saját piacaikat, egyúttal kiálljanak a nemzetközi kereskedelem számukra kedvező elemei mellett – mint ahogyan például Kína is teszi. „Bármennyire paradoxnak hangzik is, csakis a globalizált autarkiák lesznek sikeres autarkiák” – zárja eszmefuttatását Malcomson.