„A gazdasági fegyverek pont olyanok, mint a fegyverek általában: mindenfélére használhatók. Attól függően, hogy ki és miért veti be őket, szolgálhatnak jó, rossz, pusztító és ostoba célokat is” – olvassuk Kevin D. Williamson konzervatív elemző tollából a National Review-ban.
Mint arról a Metazin is beszámolt, a nagyvállalatok újabban előszeretettel állnak ki a haladó napirendbe illeszkedő faji és nemi ügyek mellett, és foglalnak nyíltan állást politikai kérdésekben. Bírálóik nem valós társadalmi felelősségvállalásnak, de még csak nem is pusztán álszent és haszonleső PR-fogásnak tartják a woke eszmék felkarolását, hanem a még nagyobb politikai befolyásszerzés eszközének.
A vállalatok társadalmi és politikai felelősségvállalása nem újkeletű eszme, sőt, megjelenése nem is a baloldalhoz kötődik. A keresztény jobboldalon már a 20. század eleje óta népszerű volt a tudatos vásárlás, vagyis az erkölcstelennek ítélt áruk és vállalatok bojkottja. A keresztény konzervatív befektetők gyakran elvi alapon kerülték a „bűnös részvényeket”, és nem fektettek dohány-, alkohol-, fegyver- és szerencsejáték-részvényekbe. A két világháború között már nagyon divatos volt a keresztény-konzervatív tudatos befektetések piaca. Az ötvenes években metodista szervezetek fizetett hirdetésekben népszerűsítették a társadalmilag tudatos vásárlást.
De a nagyvállalatok által kezdeményezett bojkottok története is a hatvanas évekig nyúlik vissza. Williamson felidézi, hogy a második világháború idején, majd a hidegháború első éveiben az amerikai kormány, geopolitikai érdekeit előtérbe helyezve, számos nem demokratikus rezsimmel ápolt baráti viszonyt, hogy megfékezze a Szovjetunió térfoglalását, nemzetközi befolyásának bővülését. Washington szövetségesként tekintett például a dél-afrikai apartheidet fenntartó kormányzatra, mert úgy látta, hogy csak így akadályozhatja meg az akkoriban szovjetbarát Afrikai Nemzeti Kongresszus hatalomra kerülését.
A hatvanas években Kennedy elnök bírálni kezdte (az amerikai faji elkülönítéssel állította párhuzamba) az apartheidet, majd Amerika csatlakozott a Dél-Afrikát sújtó fegyverszállítási embargóhoz. A társadalmi szerepvállalás a következő években vált fontos elvárássá a nagyvállalatok világában. Leon Sullivan tiszteletes, a General Motors kuratóriumának tagja 1977-ben fogalmazta meg követelését, hogy a nagyvállalatok ne csak üzleti érdekeiket képviseljék, hanem erejükhöz mérten vállaljanak társadalmi szerepet is. Minthogy a General Motors a dél-afrikai feketebőrűek legnagyobb foglalkoztatója volt, a Sullivan-elvek néven elhíresült csomag kitüntetett helyen követelte a dél-afrikai elnyomó rezsimmel szembeni nyomásgyakorlást.
A hatvanas évek végétől kezdve a baloldali eszmék elkezdték kiszorítani a keresztény konzervatív eszméket a társadalmi felelősségvállalás piacáról. Williamson szerint a vietnámi háború volt a fordulópont: a baloldali mozgalmárok az amerikai háborús gépezetet kiszolgáló vállalatok bojkottjára szólítottak fel. Mivel az egyetemek a baloldali nézetek képviselői voltak, az elitet maga mögé állító és a populáris kultúrát gyorsan meghódító mozgalom sokkal hatékonyabban kényszerítette ki normáinak nagyvállalati elismerését, mint a keresztény konzervatívok. Williamson szerint az utóbbiak inkább meggyőzni akartak, míg a woke mozgalom 1968-as előfutárai a tiltás és a kényszerítés hívei voltak. Mára pedig, hála a nyomásgyakorlás minden korábbi eszközénél hatékonyabb közösségi médiának, utódaik végképp a tekintélyelvűség és konformizmus elitista bástyáivá váltak.