„Amikor Tocqueville közel kétszáz évvel ezelőtt beutazta az országot, azt találta, hogy az amerikai társadalom mélyén igen erős az összetartás. Sőt, ha közelről megvizsgáljuk a kisvárosi amerikaiak értékpreferenciáit, akkor arra kell jutnunk, hogy nem is olyan nagyon különböznek a tanult nagyvárosi elittől. Ha nem dőlünk be a szemfényvesztésnek, kiderül, hogy van közös nevező. Nem az a baj, hogy nagyon különbözünk, hanem az, hogy észre sem vesszük, mennyi minden közös bennünk” – olvassuk a Hedgehog Review-ban.

Az esszé szerzője Elizabeth Currid-Halkett urbanisztika professzor, a Sok kicsi sokra megy, avagy a feltörekvő osztály elmélete két éve megjelent tudományos bestseller szerzője. Másokhoz hasonlóan ő is a megosztottságot tartja az Egyesült Államok legsúlyosabb társadalmi problémájának. Ám míg a kérdést tárgyalók többsége a gazdasági egyenlőtlenségre vezeti vissza a megosztottságot, Currid-Halkett kulturális gyökerűnek tartja. Statisztikák sorát idézve állítja, hogy a kettészakadás nem a vagyoni különbségeken mérhető, hanem sokkal inkább a kulturális értékekkel áll összefüggésben. A Currid-Halkett által „feltörekvő elitnek” nevezett, haladó értékeket képviselő liberális réteg összességében nem tehetősebb és nem iskolázottabb, mint a konzervatívabb vidéki választók. „Gazdagok és szegények csakúgy, mint iskolázottabbak és kevésbé iskolázottak mindenhol élnek.”

Sőt, valójában még a fontosabb fogyasztási szokások tekintetében sincs túl nagy különbség a haladó városiak és a maradibb vidék között – állítja Currid-Halkett. A jó autót és a bioélelmiszert mindenki megveszi, aki megengedheti magának. „Ami valóban megkülönbözteti az embereket, az a motivációjuk és a nyelv, amellyel leírják választásaikat.” A haladó szelleműek erkölcsi tőkét igyekeznek kovácsolni abból, hogy hibrid autót vesznek, és nem hasonló áron kapható terepjárót: a környezetvédelmi szempontokra hivatkozva nemcsak legitimálják fogyasztásukat, de egyúttal kifejezik, hogy morális értelemben többet érnek, mint mások. A bioételek fogyasztását is ideológiai kérdésnek tekintik, szemben a vidékiekkel, akik magától értetődőnek tartják, hogy ha tehetik, egészséges táplálékot vesznek.

Bár a választók egyre pártosabbak, még mindig sokkal kevésbé megosztottak politikai értelemben is, mint a politikusok – jegyzi meg Currid-Halkett. Példaként Biden elnök gazdasági segélycsomagját és családi adókedvezményét említi, amelyet egyetlen republikánus képviselő sem szavazott meg, holott a republikánus szavazók több mint fele támogatta mindkét javaslatot. Amiből Currid-Halkett azt a következtést vonja le, hogy a politika, ahelyett, hogy konszenzust teremtene, inkább az árkok mélyítésén dolgozik. Hozzáteszi, hogy ez részben a kétpártrendszer folyománya: a választók nem valaki mellett, hanem inkább valaki ellen szavaznak. A politikai elit a progresszív liberális és a konzervatív értékekből karikaturisztikus leegyszerűsítésekkel propagandaeszközt gyárt. A mai médiában a mérsékelt hangok nem hallatszanak, annál inkább a két oldal radikálisai: a jobboldali választókat faragatlan tuskónak tekintő szélsőbaloldaliak, és a liberálisokat az amerikai értékek elárulásával vádoló szélsőjobb – véli Currid-Halkett.