„Már a koronavírus-járvány előtt is világszerte csökkent a házasságok és a születések száma. Nemcsak a fejlett Nyugaton, hanem Kelet-Ázsiában, Dél-Amerikában és a Közel-Keleten is. A pandémia hatására még kevesebb gyerek születik, és ha így megy tovább, a családok tovább gyengülnek, és a folyamat visszafordíthatatlanná válik” – olvassuk az American Mind hasábjain Joel Kotkin baljós demográfiai elemzését.

Néhány évtizede Paul Ehrlich biológus népszerű elmélete nyomán a világ még a túlnépesedéstől tartott, és a nyomában fellépő tömeges elszegényedés miatt aggódott. Bár ma is akadnak, akik szerint környezetvédelmi szempontból előnyös lenne, ha kevesebb ember élne a Földön, a visszaeső népszaporulat a fejlett és a fejlődő országokat egyaránt súlyos kihívások elé állítja. Az elöregedés miatt munkaerőhiány alakulhat ki, nőnek az adóterhek és lelassul a gazdasági növekedés. A járadékból élők számarányának emelkedése veszélyezteti az egészségügyi és a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát. Bár sokan baby boomot reméltek a bezártságtól, a pandémia hatására még inkább visszaesett a gyerekvállalási hajlandóság. Sokan attól tartanak, hogy a fejlett országok Japán sorsára jutnak. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy már a kínai kommunista vezetés is szakított az egykepolitikával, és a népszaporulat ösztönzésébe kezdett, sőt, az abortusz korlátozásával is igyekszik növelni a születések számát.

Kotkin egyenesen attól tart, hogy a középkori demográfiai csökkenés és a nyomában járó elszegényedés réme fenyeget. „Mindez nem kizárólag a jobb- vagy a baloldal számára nagy kihívás, hanem a civilizációnk jövője szempontjából is rendkívül fontos kérdés, mind gazdasági mind spirituális értelemben” – írja Kotkin. Arra utal, hogy a svéd típusú szociáldemokrácia is a családokon alapul, és népességfogyás idején aligha tartható fenn a jóléti állam modellje.

Ami a megoldást illeti, Kotkin nem ért egyet a szabvány konzervatív magyarázattal, amely szerint a gyerekvállalások számának növelése elsősorban kulturális kérdés, ezért a hagyományos családi értékek megerősítésétől és a feminizmus visszaszorításától várható pozitív változás. Elismeri, hogy a hagyományos családmodell vonzereje csökken. Hozzáteszi, hogy a fiatalok egyre ritkábban élnek nemi életet, a japán fiatalok harmada például harminc éves koráig szűz marad. Kotkin megemlíti azt is, hogy az individualizmus kultúrája sem segíti az elköteleződést és az áldozatvállalást. Mindazonáltal a magát konzervatív baloldaliként meghatározó szerző statisztikákat idézve rámutat, hogy a legtöbb fiatal nem ideológiai okokból gyerektelen, hanem azért, mert a városi élet nagyon drága, különösen a családok számára. Ezért a kulturális viszonyok átalakítása mellett szociális intézkedésekre is szükség van, ám nem a baloldal által javasolt pénzosztásra, hanem célzott és átgondolt támogatásra. Például a megfizethetetlen „demográfiai temető” városok helyett az államnak az olcsóbb, vidéki lehetőségeket kellene támogatnia. Az ilyen döntések – véli Kotkin – a jobboldali konzervatívok és a szociáldemokraták támogatására egyaránt számíthatnának.