„A nemzeti konzervatívok megtanulták a kulturális marxizmus leckéjét, és megértették, hogyan vált dominánssá a baloldal a kultúra területén. És levonták a következtetést, hogy a jobboldalnak a kulturális marxizmus technikáját kell lemásolnia. Ha Herbert Marcuse és Antonio Gramsci nevének minden említésekor megittam volna egy felest, egészen biztosan alkoholmérgezésem lenne” – olvassuk az Atlantic magazinban David Brooksnak Az amerikai jobboldal ijesztő jövője című beszámolóját az amerikai Republikánus Párt jobboldali radikális szárnyához tartozó nemzeti konzervatívok november elején megrendezett konferenciájáról.

Az előadások végighallgatása után Brooks nem palástolja csalódottságát. Felidézi, hogy ifjúkorában is heves viták voltak liberálisok és konzervatívok között, mára azonban rendkívül elmérgesedett a helyzet. A baloldali radikális progresszívok a woke eszmék felkarolásával ideológiai háborút indítottak nemcsak a jobboldal, hanem a hagyományos liberális értékek ellen is. A nemzeti konzervatívok szembeszálltak a kulturális marxizmussal, ám nem a mérsékelt közepet célozták meg, hanem maguk is radikalizálódtak. A konferencia előadóinak többsége azzal vádolta a baloldalt, hogy a médiával és a nagytőkével összefogva akarja elterjeszteni a woke eszméit, és ezzel kulturális dominanciára igyekszik szert tenni.

A nemzeti konzervatívok éppúgy a civilizáció értékeinek védelmezőjeként lépnek fel, mint a velük szemben álló woke radikálisok. Mindkét oldal áldozatnak tekinti magát, és a morális pánikkeltés és felháborodás eszközét használva vívja a kultúrharcot. Például előszeretettel nagyítanak fel elszigetelt eseteket, hogy szalmabábu-ellenséget kreáljanak, vagy építenek átfogó világmagyarázatot néhány jelentéktelen anekdota alapján. A módszerek tekintetében sincs különbség: mindkét oldal a tömegmédia eszközeit használva folytat identitáspolitikát. A két oldal fiatal élharcosai szociológiai értelemben sem nagyon különböznek: az elnyomott kisebbségek nevében fellépő haladó szellemű woke-ok és a csendes többség érdekét zászlóra tűző populista nacionalisták egyaránt az elitegyetemeken szereztek diplomát. Az is közös a két szélsőséges identitáspolitikai irányzatban, hogy minkettőt leginkább marginális értelmiségiek képviselik, miközben a társadalom nagyobb részének nincs igénye az árujukra – jegyzi meg Brooks.

Brooks epésen megállapítja, hogy a nemzeti konzervatívok, akik a kulturális marxizmust a nemzeti identitás, a hagyományos nemi szerepek és a keresztény értékek eltörlésével vádolják, előszeretettel hivatkoznak a neomarxisták idoljaira, egyebek között Marcuséra és Gramscira, és felhasználják elméleteiket a kultúrharcban. És – ahogyan a woke radikálisok – a nemzeti konzervatívok is csak addig tartják fontosnak a szólásszabadságot, amíg őket akarják elhallgattatni – utal Brooks a kritikai rasszelmélet iskolai tanításának betiltását szorgalmazó republikánus törekvésekre.

Miközben ostorozzák a baloldali utópizmust és a valóságra hivatkoznak, a nemzeti konzervatívok maguk is előszeretettel dédelgetnek a társadalom átalakításával kapcsolatos átfogó társadalommérnöki vízókat. Brooks példaként a konferencián is felszólaló Yoram Hazonynak a vallásos nacionalizmus felélesztésére tett javaslatát említi. Brooks azt tartja Hazony alapvető tévedésének, hogy figyelmen kívül hagyja a társadalmi valóságot, nevezetesen, hogy az amerikaiak többsége már nem fogadja el a hagyományos konzervatív vallásos értékeket. Vagyis Hazony elképzelése erősen ideologizált, csupán egy kisebbség vágyait kifejező javaslat, amelynek megvalósítása csak a többség ellenében volna megvalósítható.

Brooks nem rejti véka alá, hogy csöppet sincs elragadtatva a nemzeti konzervativizmus eszméitől. A woke progresszívok ellen saját fegyverüket fordító nemzeti konzervatív kultúrharcosokat éppolyan radikálisnak, brutálisnak és leegyszerűsítőnek festi le, mint amilyenek az ellenfeleik. És abban is elmarasztalja őket, hogy a valódi változások helyett ők is a szimbolikus identitáspolitikát tartják a legtöbbre. Ráadásul olyan vehemenciával teszik, amely szerinte nagy károkat okozhat a konzervatívizmusnak.