„Európa délibábot kerget, és észre sem veszi, miféle veszedelmek leselkednek a kontinensre ” – írja Pascal Bruckner francia konzervatív filozófus a Neue Zürcher Zeitungban.

Európa közgondolkodása és kultúrája a 20. századi katasztrófák tapasztalatára épül. Szemben a jövőorientált és optimista Egyesült Államokkal, az európaiak a két világháború borzalmaiból okulva elutasítják a keményvonalas politikát, és mindent demokratikus párbeszéddel akarnak megoldani.

Szép és nemes ideál, csakhogy kétes eredményre vezet egy olyan világban, ahol nem mindenki hasonló játékszabályok szerint játszik – figyelmeztet Bruckner. Márpedig azt állítja, hogy Oroszország és Törökország is egyre inkább ellenséges Európával szemben. A francia filozófus szerint Putyin és Erdoğan egyaránt Európát okolja az egykori keleti birodalmak felbomlásáért.

Bruckner nem állítja, hogy Moszkva és Ankara közvetlenül veszélyezteti Európát. Ám úgy véli, hogy Putyin és Erdoğan mindent elkövet egykori birodalmuk helyreállítása érdekében. Moszkva a kaukázusi régióban és Ukrajnában oroszbarát, Európa-ellenes kormányokat és szakadár milíciákat támogat, és az energiahordozók exportjával az EU-n belül is növeli befolyását. Erdoğan főleg keleti határainál aktív, de neo-oszmán birodalmi csápjai a Balkán muszlim államaiba is elérnek.

Bruckner úgy véli, hogy az álomvilágban élő brüsszeli vezetés nem veszi komolyan a már nemcsak érdekszféráját, hanem határait is veszélyeztető orosz és török geopolitikai fenyegetést (Bruckner az Ukrajna határain történő mozgósítás mellett a belorusz határon kirobbant menekültválságot említi). Normákkal és dialógussal akar elébe menni minden összecsapásnak. Ezért teljesen felkészületlenül érné egy fegyveres konfliktus. Ahogyan a jugoszláviai vérontás idején, most is képtelen lenne bármilyen önálló érdemi cselekvésre. Ugyanakkor kizárt, hogy az afganisztáni és az iraki fiaskó után az Egyesült Államok megpróbálna fegyveres konfliktust is vállalva rendet tenni a kontinensen.

Európa elkényelmesedett, szanatóriummá vált, és képtelen lenne megvédeni magát, ha fegyveres konfliktusra kerülne sor. A NATO sem védené meg keleti határait, és Európa kártyavárként omlana össze – figyelmeztet Bruckner.

Andrew A. Michta külpolitikai elemző is hasonlóan értékeli a helyzetet. Az 1945 magazinban ő is birodalmi törekvésekkel vádolja Oroszországot, és úgy vélekedik, hogy amennyiben Európa és a NATO most sem mutat erőt Moszkva birodalmi törekvéseivel szemben, akkor Putyin vérszemet kap, és Ukrajna után az EU és a NATO keleti államaira veti ki hálóját. Michta emlékeztet rá, hogy Putyin elnök már nemcsak a NATO bővítésének leállítását követeli (pedig bővítésre amúgy sincs semmi esély, hiszen Ukrajna és Grúzia egy részét orosz, illetve oroszbarát erők tartják megszállva), hanem azt is, hogy a NATO vonja ki fegyvereit a közép-európai államokból. Ezt Michta agresszív magatartásnak minősíti, és úgy fogalmaz, hogy Moszkva megfékezéséhez a NATO-nak erőt kell demonstrálnia, és az EU-nak is komoly katonai fejlesztésekre lenne szüksége. Enélkül Közép-Európa védtelen lesz Putyinnal szemben, és még a legnagyobb tagállam, Németország erejében sem nagyon bízhat, hiszen Németország egyre kiszolgáltatottabb az orosz energiaexportnak. Az amerikai elemző cikke végén elismeri, hogy mindez persze csak a legrosszabb forgatókönyv – ám ha Európa nem készül fel rá, akkor könnyen lehet, hogy valósággá válik.