„A pandémia pusztítása rávilágított a mamaháborúk frontvonalát alakító politikai és gazdasági erőkre” – olvassuk Stephanie H. Murray tollából a Time magazinban.

A Metazin közel két évtizede tudósít a főállású anyaság körüli mamaháborúkról. A baloldali megközelítés szerint az egyetemet végzett fiatal nők sokszor kiszorulnak a munkaerőpiacról, mert tovább élnek a női szerepekkel kapcsolatos hagyományos társadalmi elvárások, és beépült a társadalomba egyfajta strukturális diszkrimináció. A konzervatívok szerint viszont éppen ellenkezőleg: a hagyományos családmodell érvényességét igazolja, hogy még a diplomás nők is a főállású anyaságot választják a karrier helyett. Mint Murray a saját bőrén is megtapasztalta, az elmérgesedett kultúrharcban előfordult, hogy a karrierről lemondó anyákat a feminizmus ügyének elárulásával vádolták, a főállású anyaságot pedig a nők elcsimpánzosításának nevezték. Mások viszont a család és a karrier összeegyeztetéséről prédikáló diplomás, felső-középosztálybeli nőknek azt vetették a szemére, hogy érzéketlenek a kevésbé jómódú anyák problémáival szemben.

Murray szerint a pandémia hatására véget érhet a három évtizede tartó mamaháború. A járvány miatti lezárásoktól ugyanis a dolgozó és a háztartásbeli anyukák egyaránt sokat szenvedtek. A lezárások első fél évében négyszer annyi nő mondott fel, mint férfi. Mivel az iskolák és az óvódák bezártak, valakinek otthon kellett maradni a kisgyerekekkel. Ők is kényszerből tették, ám azok, akik nem engedhették meg maguknak, hogy felmondjanak, a korábbinál is nehezebben tudták összeegyeztetni munkájukat az otthon maradt gyerekek nevelésével. A statisztikákból kiderül, hogy a tehetősek hirtelen sokkal többet költöttek bébiszitterre, a kevésbé jól keresők közül viszont sokan azért hagyták ott a munkájukat, mert a fizetésük nagy részét felemésztette volna a gyerekek felügyeletének költsége. Akinek eddig nem volt világos, az most kénytelen volt belátni, hogy a teljes állású gyereknevelés kemény, pénzben is mérhető munka. Vagyis a főállású anyák is dolgozó anyák.

Murray azt reméli, hogy a pandémia összekovácsolja az anyákat. Ideje lenne végre felismerniük, hogy a teljes állású anyák és a dolgozó szülők nem egymás ellenségei. Ha az ideológiai harc helyett inkább közösen lépnének fel, akkor elérhetnék, hogy az állam nagyobb segítséget nyújtson mindannyiuk számukra. Murray példaként a Biden elnök által javasolt gyerektámogatási rendszer körüli vitát említi. A 2021-ben, a gazdaságvédelmi program keretében bevezetett támogatás meghosszabbítását a konzervatívok azért ellenzik, mert attól tartanak, hogy a lényegében alanyi jogon járó rendszeres támogatás (szemben a családi adókedvezménnyel) csökkenti a munkavállalási hajlandóságot. Holott a kedvezmény a magas keresetű családok kivételével a dolgozó és az otthon maradó anyukák számára egyaránt előnyös. És persze mindannyiuk választási lehetőségét növelné, ha az állam az európai országokhoz hasonló segítséget nyújtana, például növelné az Amerikában rendkívül rövid szülési szabadságot, és plusz szabadnapokat biztosítana számukra.