„Az infláció megugrása miatt egyre többen támasztanák fel a közgazdászok és a közpolitikai szakértők által már régen eltemetett árszabályozást” – foglalja össze Ben Casselman és Jeanna Smialek a New York Timesban az árszabályozás körül ismét fellángolt amerikai vitát.
Az árszabályozás évtizedek óta tabunak számít az Egyesült Államokban. Pedig korábban sokáig bevett gyakorlat volt. A második világháború idején Roosevelt elnök állami beavatkozással sikeresen fékezte meg az árak elszabadulását és erősítette meg a nemzetgazdaságot. Miután Nixon elnök 1971-ben megszüntette az államnak azt a kötelezettségét, hogy a dollárt kérésre aranydollárra váltsa, rendeletileg fagyasztotta be az árakat és a béreket az infláció megfékezése érdekében. Az eredetileg 90 naposnak szánt intézkedéseket azonban meg kellett hosszabbítani, mert az árszabályozás határidejének lejárta előtt ismét megugrott az infláció. A hatósági árszabályozás 1974-ig tartó rendszere politikai szempontból hasznot hajtott Nixon számára, ám közgazdászok egyöntetű véleménye szerint jelentősen hozzájárult a következő években kialakuló stagflációs válság kialakulásához.
A harminc éve nem látott magasságba szökő infláció miatt azonban baloldali közgazdászok körében újra előkerült az árszabályozás ötlete. A hatósági árak támogatói azzal érvelnek, hogy a gazdaság állapota sokkal inkább a második világháborús időkre hasonlít, mintsem a hetvenes évekre, amikor is az olajválság tetézte az inflációt. Szerintük ma az áremelkedést a pandémia miatt kialakult áruhiány okozza, így a célzott árszabályozással nemcsak az inflációt lehetne megakadályozni, hanem ösztönözni lehetne a termelékenységet, elősegítve ezzel a gazdaság helyreállítását. Vagyis az ideiglenes árplafon a termelési és kereskedelmi láncok mentén a járvány miatt megbillent piaci egyensúly visszaállítását szolgálná.
A közgazdászok többségét mindez nem győzi meg. Szerintük ha az állam beavatkozik a piaci árszabályozásba, annak a termelés visszaesése, következésképp hiány, illetve a feketepiac erősödése lenne az eredménye. Mivel az amúgy a második világháborús időkre hivatkozók nem akarnak jegyrendszert bevezetni és persze a bérek befagyasztását is elvetik, az árplafon még az inflációt sem fékezné meg, sőt, inkább csak tovább gyorsítaná az áremelkedést – idézi a kritikákat Casselman és Smialek.
A közhangulat sem kedvez az árszabályozás ötletének – jegyzik meg a szerzők. Az amerikaiak többsége az állam túlterjeszkedésének tartja az árakba történő hatósági beavatkozást. Nem meglepő, hogy a Fehér Ház is úgy nyilatkozott, nem foglalkozik a kérdéssel, és a Demokrata Párton belül is csak a piacellenes baloldali hangadók szorgalmaznak árplafont, azzal érvelve, hogy az árak elszabadulásáért a profitéhes nagyvállalatok a felelősek.