„A CIA voltaképpeni hivatásában korántsem sikeres, annál aktívabb viszont a woke ideológia terén, s így igyekszik legitimálni magát az uralkodó elit szemében” – állapítja meg River Page a konzervatív American Affairs Journalben.

Tizenhárom hónappal ezelőtt, közvetlenül Joe Biden demokrata párti elnök beiktatása után a CIA úgy döntött, hogy új arculatot épít magának. Bejelentette, hogy „faj, kultúra, rokkantság, szexuális irányultság és nemi identitás dolgában egyaránt sokszínűbb” lesz a szervezet, hogy állománya „tükrözze Amerikát”. Pár hónappal később aztán megjelent egy reménybeli munkatársakat toborzó hirdetés, amelyben egy fekete bőrű latin-amerikai származású munkatárs így beszél: „Színesbőrű nő, cisznemű (vagyis nemet eddig nem váltó) anya vagyok, akit generalizált szorongás-szindrómával diagnosztizáltak.” Hozzáteszi, hogy „36 évesen nem vagyok hajlandó magamévá tenni a nők szerepéről alkotott patriarchális felfogást.”

Ezt a különben konzervatív kultúrharcosnak korántsem nevezhető Forbes magazin is nevetségesnek találta. Egy másik bemutatkozó alkalmazott arról számolt be, hogy meleg férfiként milyen jólesett megpillantania a CIA előző elnökének vállszíján díszelgő szivárványszínű zászlócskát, amit a férfi a CIA LMBT-csoportjától kapott. A CIA hivatalos stílusában River Page a liberális elit nyelvezetére ismer.

A 20. század első felében az elit még angolosan igyekezett beszélni.  A felsőosztálybeli gyerekek általában a brit modellt követő bentlakásos iskolákban sajátították el e beszédmódot, amelynek az volt a funkciója, hogy megkülönböztesse őket az egyszerű polgártól, állítja Page. A mai elit identitáspolitika-központú szóhasználata ugyanezt a szerepet tölti be, csak nem a középiskolában sajátítják el az elit tagjai, hanem az egyetemeken. Az egyetemeket pedig ez a stílus úgy hódította meg, hogy a baloldal megnyerte a kultúrháborút, és a konzervatív tanárok elenyésző kisebbségbe kerültek.

Egyébként a baloldal már az ötvenes-hatvanas évektől élvezte a CIA támogatását, azok az írók és művészek ugyanis, akiket –  mint a Metazinban is szó volt már róla – a CIA felkarolt, hogy progresszív alternatívát állítson szembe a Szovjetunióban dívó szocialista realizmussal, többnyire baloldaliak voltak. Amikor aztán az amerikai baloldal erőszakos tüntetéseket rendezett a vietnami háború ellen, sőt szélsőséges csoportjai merényleteket hajtottak végre, a CIA ellenük fordult, de ettől nem lett konzervatív. A szélsőbaloldal túlélő aktivistái közül aztán sokan kerültek az egyetemekre oktatónak.

Az új, identitáspolitika-központú elit már meghódította az üzleti életet és a közhivatalokat is, és olyan értékeket képvisel, amelyeket az egyszerű emberek tömegei enyhén szólva bizarrnak látnak. Trump elnöksége az ő ellenszegülésüket testesítette meg. Page szerint a CIA tudhatta volna, hogy valótlanok a Trumpot titkos orosz kapcsolatokkal vádló híresztelések, mégsem cáfolta meg őket. Trump sem maradt a CIA adósa, s mindez tovább erősítette az Ügynökség és a baloldal szövetségét.

Page különben úgy látja, hogy a kívánatosnak tartott kultúra terjesztésében a CIA eredményesebb volt, mint fő feladatának teljesítésében. Évtizedek óta egyik súlyos hírszerzési kudarcot vallotta a másik után. A kubai kommunista rendszer megdöntésének kísérlete a rossz felderítés miatt fulladt kudarcba. A CIA nem tudta előre, hogy a Szovjetunió bevonul Afganisztánba; nem jelezte a 2001-es terrortámadások veszélyét, hamis híreknek dőlt be az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverek ügyében, legutóbb pedig ellenállóképesnek ítélte meg a nyugatbarát afgán rendszert az amerikaiak kivonulása után. Page értékelése szerint mindebben tulajdonképpen csak tükrözte az amerikai elit hibáit. Az ugyanis ahelyett, hogy felvirágoztatta volna a háború után sokáig emelkedő pályán haladó Amerikát, a hanyatlását irányította. Minden kultúrharcot megnyert, s közben egyre nőtt az egyenlőtlenség, épültek le a termelő ágazatok, mentek tönkre a szakszervezetek. A kudarcok közepette a CIA pedig a woke nyelvezettel igyekszik legitimálni magát. Ha nem is az egyszerű amerikaiak előtt, legalább az elit szemében.