„Az elit már nem bízik Putyinban, nélküle pedig az elnök immár nem hatalmas zsarnok, hanem bunkerben megbúvó öregember” – állítja fel látleletét Andrej Zubov történész a két nyelven, angolul és oroszul megjelenő Moscow Timesban.

Zubov professzor még a szovjet időkben tért meg az ortodox egyházba, de – Kirill pátriárkával ellentétben – Putyin régi ellenfelének számít. 2014-ben az Anschlusshoz hasonlította a manővert, amellyel Ukrajnától Oroszországhoz csatolták a Krím-félszigetet, s ennek nyomán nem hosszabbították meg professzori állását az MGIMÓ-n, a nemzetközi kapcsolatok híres moszkvai egyetemén. Maga a Moscow Times sem épp kormánypárti; olyannyira nem, hogy nyomtatásban már meg sem jelenik, és az idén Amszterdamba tette át székhelyét.

A történész három nagy csoportra osztja az orosz társadalmat. A „mélységes nép”, a lakosság 80 százaléka alkotja a piramis alapját. Ezek az emberek szerényen, ha ugyan nem egyenesen szegényesen élnek, jobbára a televízióból tájékozódnak, nem az internetről, külföldre nem járnak, legfeljebb szervezett turistautakon vesznek részt. Politikailag passzívak, életükkel nem elégedettek, de hallgatnak a hatalom szavára. Nagy többségük támogatja az ukrajnai háborút, hisz a vérszomjas, oroszellenes banderistákról, illetve az oroszellenes gonosz Nyugatról szóló elbeszéléseknek. Csakhogy nem fanatikusak, gyerekeiket nem küldenék háborúba, és szeretnék elkerülni a háborúval járó nehézségeket. A piramis második szintje, a lakosság nem egészen ötöde iskolázott, kulturált emberekből áll, akik rendszeresen interneteznek, meg-megfordultak külföldön, és tájékozottak a világ dolgairól. Egy részük a kormánytól független forrásokból szerzi jövedelmét, más részük állami vállalatoknál vagy a bürokráciában dolgozik, kiszolgálja a hatalmat, de hozzá nem fér. Többnyire jómódban élnek, még ingatlanra is szert tudnak tenni Lettországban vagy Bulgáriában, sőt, némelyikük lakást vásárolt a francia Riviérán. A professzor szerint többségük nem helyesli a háborút, és sokan ennek nyíltan hangot is adnak. Feltűnően sokan vonulnak nyugdíjba és válnak meg a médiában végzett munkájuktól.

A piramis legfelső szintjét a lakosság 1-2 százaléka alkotja – ők a rendszer legfőbb haszonélvezői. Ők is jól képzettek, tájékozottak, nekik is van ingatlanuk külföldön, de már nem lakásuk, hanem villájuk Franciaországban, jelentős pénzösszegeket tartanak nyugati és közel-keleti bankokban. Az állami vállalatok vezetői, a parlamenti képviselők, a kormányzók, a hadsereg, a titkosszolgálatok sokcsillagos tábornokai tartoznak közéjük. Többnyire érdekből teljesítik feltétel nélkül Putyin akaratát. Ezt a réteget most nagy bosszúságok érik. Nyugati pénzükhöz, villáikhoz nem férnek hozzá, közben kudarcai miatt a főnök még nagyobb lojalitást követelne meg, és már el is hangzottak első dörgedelmes szavai, amelyekkel megfenyegette azokat, akiket árulónak tart. Zubovnak meggyőződése, hogy ezek az emberek ma már nem lojálisak Putyinhoz. Biztosra veszi, hogy ha például az elnöknek eszébe jutna megnyomni azt a bizonyos piros gombot, az emberei nem teljesítenék a parancsát.

Márpedig rajtuk kívül másra nemigen támaszkodhat. A középső réteg vagy eleve nem tartozik a hívei közé, vagy csak haszonelvűségből, így hát az elittel együtt most elfordul tőle. A „mélységes néphez” szintén nem fordulhat az elnök, mert a nép passzív, és inkább túlélésre rendezkedik be a televízió képernyője előtt, semhogy kollektív mozgalmat indítson az elnök védelmében. Ha az elnök villámháborúban legyőzte volna Ukrajnát, és elmaradtak volna az igen fájdalmas nyugati szankciók – elmélkedik Zubov –, akkor ott lenne mögötte az elit lojalitása és a nép támogatása is, ahogy Hitler mögött is ott volt 1939-től 1941-ig. Csakhogy csapatai elakadtak az ukrajnai csernozjom márciusi sarában. Az lett volna a dolga, hogy gondoskodjék a kleptokrácia nyugodt életéről, ehelyett válságba vezette az országot. Új embernek kell követnie, hogy felszabadulhassanak a kleptokrácia nyugaton lefoglalt javai és megszűnjenek az Oroszország elleni gazdasági szankciók.

Zubov szerint Putyin napokon, heteken belül megbukik. Az elnök alighanem megnyugvással konstatálja, hogy a történészt elragadta a hév – írása március 2-án jelent meg, és ő továbbra is hivatalában van.