„A kétezres években Putyin az orosz elit segítségével szilárdította meg hatalmát. Vajon most is kitartanak még mellette, avagy szakítanak vele?” – teszi fel a kérdést Alexander Dubowy Oroszország-szakértő a Berliner Zeitungban.

Az orosz elit tagjait sokan a Putyin-rezsim áldozatának tartják, mondván, hogy ők is ki vannak szolgáltatva a rendszernek. Kétségtelen, hogy a rendszer bírálói már a háború előtt is durva zaklatásnak, sőt, erőszaknak voltak kitéve, ám ők a kisebbség. Dubowy beszámolója szerint az ukrajnai háború megindítása sokkolta a népet, ám a megdöbbenés gyorsan háborús eufóriába csapott át. Ez még ma is kitartani látszik, már ha hiszünk a közvélemény-kutatásoknak, amelyek szerint az oroszok több mint hetven százaléka támogatja az ukrajnai háborút és Putyint. Az elit lelkesedése ettől minden bizonnyal elmarad. Mint arról a Metazin is beszámolt, egyes elemzők már március végén azt jósolták, hogy az elit szembe fog fordulni Putyinnal, aki ennek következtében heteken belül megbukik majd.

Ez ugyan nem történt meg, de beszámolók szerint egyre nagyobb az elégedetlenség az elit köreiben. A békepártiakat és a kormánynál is keményvonalasabbakat egyaránt bosszantja az elhúzódó háború. De ha tényleg világnézettől függetlenül elégedetlen az elit Putyinnal és az ukrajnai háborúval, akkor miért nem lázad? Dubowy szerint azért, mert az elit többsége nem áldozata, hanem haszonélvezője, sőt, kiszolgálója a rendszernek.

Dubowy utal Kirill Rogov moszkvai politológusnak a Kreml által külföldi ügynöknek nyilvánított és betiltott Meduza magazinban megjelent elemzésére, amelyben a szerző rámutat, hogy az elit tagjai ugyan morgolódnak, de semmit sem tesznek. Az oligarchák zöme kiegyezett Putyinnal, és lemondott a politikai szerepvállalásról, akik pedig nem így tettek, azokat elüldözték vagy börtönbe zárták. Az oligarchák külföldre mentik Oroszországban megtermelt vagyonukat, így egyáltalán nem fontos nekik, hogy Oroszországban jogállam és demokrácia legyen. Igaz ugyan, hogy a nyugati szankciók érzékenyen érintik őket, de politikai befolyásuk nincs Putyinra, így akkor sem tudnának rá nyomást gyakorolni, ha akarnának. De nem is nagyon akarnak, hiszen azzal oroszországi érdekeltségeiket, sőt, személyes biztonságukat veszélyeztetnék. A Putyin által felemelt új oligarchákat (Rogov őket, talán Vlagyimir Szorokin regényére utalva Rettegett Iván kegyetlen és hűséges opricsnyikjeihez hasonlítja) nemcsak a számítás vezérli, hanem valóban gyűlölik a Nyugatot. De a szankciók, legalábbis eddig, amúgy sem nagyon fájtak nekik, hiszen ők elsősorban az energiapiacon érdekeltek. A szilovikok, vagyis a biztonsági szolgálatok, a rendőrség és a katonaság vezető elitje szintén érdekeltek a rendszer fenntartásában, hiszen egy esetleges gyökeres politikai fordulat során talán őket is felelősségre vonhatnák, de pozíciójukat biztosan elvesztenék. És bár ennél kevesebb a veszíteni valójuk, az állami bürokrácia és az állammal szimbiózisban működő vállalatok alkalmazottai is féltik az állásukat és a vele járó szerény, de biztos megélhetést és apróbb előjogokat.

Dubowy a fentiek alapján nem lát sok reményt rá, hogy a Putyin-rendszer egyhamar megbukjon. A békés átmenetre eleve kevés az esély, és ha az elit nem érdekelt benne, akkor szinte kizárt, hogy bekövetkezik. Márpedig az elnök emberei végsőkig kitartanak majd, bármilyen súlyosak legyenek is ennek a gazdasági következményei. Dubowy még a háború közeli befejezésének sem ad nagy esélyt. Mint mások is rávilágítottak, Putyin csak akkor zárhatja le az ukrajnai offenzívát, ha győzelemként ünnepelheti, amitől egyelőre igen messze van. Ezen kívül, ami neki győzelem lehet, az az ukrán félnek elfogadhatatlan.