„A szankciókkal lehet kárt okozni egy ország gazdaságának – de nem a kormányának. Éppen ellenkezőleg: a szankciók gyakran megerősítik az autokraták hatalmát” – olvassuk a Welt magazinban két közgazdász, Reiner Eichenberger és David Stadelmann cikkét.
Európa- és Amerika-szerte nagy vitákat váltanak ki az Oroszország elleni szankciók, pontosabban az, hogy mennyire hatásosak. Azt mindenki elismeri, sőt már a bőrén is érzi, hogy a szankciókat alkalmazó országoknak súlyos árat kell fizetniük. Kétségtelen azonban, hogy Oroszország gazdasága is szenved tőlük. Bár kevés megbízható számítás áll rendelkezésre, a Yale Egyetem kutatói éppen a minap közöltek átfogó elemzést, amely szerint Oroszország súlyos gazdasági válságban van, mivel nem tudja helyettesíteni a nyugati importot, ráadásul a nyersanyagait sem tudja másnak eladni.
Eichenberger és Stadelmann nem vitatják, hogy a nyugati bojkott érzékeny csapást mér az orosz gazdaságra. Ettől azonban még aligha lehet sikeresnek nevezni. A szerzők szerint a gazdasági válság nemhogy csökkentette, inkább még növelte is Putyin hatalmát. A hiány lehetőséget teremt a kormánynak arra, hogy még inkább saját kezébe vegye a gazdaság irányítását és a javak elosztását, s ezen a réven tovább erősítse klientúráját. A rezsim holdudvara ráadásul olcsón felvásárolhatja a kivonuló nyugati cégek eszközeit, ami tovább növeli a kormány hatalmát. Eichenberger és Stadelmann megemlítik, hogy hasonló történt Fidel Castro, Szaddám Huszein és más diktátorok esetében is, akik a szankciók hatására kialakult szükséghelyzetet hatalmuk bebetonozására használták fel.
A nép kétségtelenül szenved, ám nem lázad, teszik hozzá a szerzők. Minél inkább központosított a javak elosztása, az elit és a kisemberek is annál inkább függenek a kormánytól, és ezzel még kockázatosabbá válik a rezsimmel szembeni fellépés. A válság ráadásul sokakban a nacionalista érzelmeket erősíti meg, ami szintén Putyinnak kedvez. Mint Richard Herzinger német publicista kifejtette, a Kreml mindent elkövet annak érdekében, hogy Oroszországot a gyarmatosító Nyugat áldozatának állítsa be, és ezzel is erősítse támogatottságát. Eichenberger és Stadelmann hozzáteszik, az oroszok többsége ráadásul attól tart, hogy Putyin esetleges bukása után valami még rosszabb jönne, és egyáltalán nem kér a felfordulásból, vagy egyenesen a polgárháborúból.
A rezsim bukása tehát nem várható a szankcióktól. Nem hozzák-e viszont közelebb a háború befejezését? Hiszen, ha a kormány import és pénz hiányában nem tudja pótolni a hadsereg veszteségeit, akkor a hadjárat elbukik. Eichenberger és Stadelmann úgy látja, hogy a szankciók csak nagyon hosszú távon járhatnak ilyen hatással, a hadseregre ugyanis bármi áron költene Moszkva, ahogyan korábban a szintén szankciók által sújtott Milosevics és Huszein rezsim is tette. Ráadásul Oroszország atomhatalom, ami külön kockázatot jelent. Sőt, még az is elképzelhető, hogy Moszkva éppen a tartalékok és a források kimerülése fölötti félelmében gyorsítja fel a háborút és nyúl drasztikusabb eszközökhöz.
Eichenberger és Stadelmann úgy véli, hogy a szankcióknál lenne sokkal hatékonyabb módszer Moszkva megfékezésére. Egyrészt támogatni kellene az orosz elit együttműködésre hajlandó tagjait. Ha elég sokan kihátrálnának a kormánnyal való együttműködésből, az talán elősegítené a maffiaállam megbuktatását, vélik a szerzők. Akár politikusokat is meg lehetne vesztegetni, és információkért vádalkut és pénzt ajánlani nekik.
De ennél is hatékonyabb lenne, ha a Nyugat szankciók helyett nagyobb anyagi és katonai támogatást adna Ukrajnának – állítják a szerzők. Eichenberger és Stadelmann számítása szerint erre lenne pénz, ha a nyugati gazdaságok nem estek volna vissza a szankciók miatt. Ha csak két százalékos GDP csökkenést tulajdonítunk a szankcióknak, akkor az EU, az Egyesült Államok, Kanada és az Egyesült Királyság összesen évi több mint 800 milliárd dollár bevételtől esik el. Ez az összeg több mint tízszerese az orosz hadsereg éves költségvetésének. Ennyi pénzből bőven futná Ukrajna, sőt, minden érintett állam katonai elrettentő erejének jelentős erősítésére, ami sokkal hatékonyabb ellenszere lenne az orosz fenyegetésnek, mint a szankciók – állítja Eichenberger és Stadelmann.