„A pacifizmus nem segített volna az ukrajnai háború elkerülésében, de pacifizmus nélkül nem lesz béke” – mereng az ukrajnai háború lezárásának lehetőségeiről Gereon Asmuth, a baloldali Tageszeitung szerkesztője.

Asmuth nagy sajnálattal konstatálja, hogy csakúgy, mint a nyugati országok zömében, a többség Németországban is elutasítja az ukrajnai háború békés rendezésének lehetőségét. Sőt, az Ukrajnának nyújtott katonai támogatások ellenzőit megalkuvással és árulással vádolják. „Minden oldalról tűz alá veszik azokat, akik kétségbe vonják a további fegyverszállítások szükségességét, és a tárgyalásos megoldást szorgalmazzák, ragaszkodva ahhoz az utópiához, hogy az erőszakos konfliktusok csak erőszakmentesen oldhatók meg.” Asmuth meglepőnek tartja, hogy a németek ilyen harciassá váltak, hiszen a második világháború óta általában távol maradtak a külföldi katonai beavatkozásoktól. Különösen azt tartja döbbenetesnek, hogy az erőszakot leginkább elutasító, gyakran a katonai szolgálat szükségességét is megkérdőjelező baloldali pártok szinte egyhangúlag elvetik a békés megoldás lehetőségét. Mintha csak béke idején lennének pacifisták, vagyis akkor, amikor semmilyen tétje nincsen a békepártiságnak, túl az erényfitogtatáson. Holott éppen akkor kellene pacifistának lenni, amikor az nehéz és veszedelmes, vagyis háború idején – írja Asmuth.

Azt ő is elismeri, hogy van, aki nem békeszeretetből, hanem Putyin és Oroszország melletti szimpátiája okán ellenzi a fegyverszállításokat. Ám akadnak elkötelezett pacifisták is, akik elvből utasítják el az erőszakot. És vannak olyanok is – Asmuth minden bizonnyal ide sorolja magát –, akik nem idealizmusból, hanem pragmatikus megfontolásból szorgalmazzák a tárgyalásokat Oroszországgal. Asmuth szerint a háború lezárása csak úgy lehetséges, ha valamilyen megegyezés születik Oroszországgal. Bármennyire elismeri is az ukránok hősiességét és katonai sikereit, Asmuth biztosra veszi, hogy Oroszország nem győzhető le. Putyin ugyanis aligha hátrál meg, ráadásul atomfegyverekkel rendelkezik.

Hacsak nem akarunk elhúzódó állóháborút, nem marad más megoldás, mint a tárgyalás – véli Asmuth. A fogolycserék példájára hivatkozva állítja, hogy Putyin éppenséggel még hajlandó is lenne asztalhoz ülni. De persze az egésznek csak akkor lenne értelme, ha érdemi kompromisszumos megállapodásra lenne kilátás. Asmuth felveti, hogy az Oroszországhoz csatolt területekkel kapcsolatban kellene Ukrajnának valamilyen engedményt tennie. És ezt azért tekinti kompromisszumnak, mert még mindig jobb megoldás, mint a vég nélküli háború.

Más kérdés, hogy az ukránok mit gondolnak erről. Heinrich August Winkler ismert történész a Frankfurter Rundschaunak adott interjúban úgy látja, hogy veszélyes naivitás a békés rendezésben bízni. Elismeri, hogy sokszor a leginkább kiélezett konfliktusok idején is folynak tárgyalások, és van remény a megegyezéses rendezésre. Példaként az 1962-es kubai rakétaválságot említi. Ám akkor is csak azért születhetett megállapodás, mert a felek alapvető érdeke a status quo fenntartása volt: a Szovjetunió azért vonta ki nukleáris fegyvereit Kubából, mert az Egyesült Államok is így tett Törökországban, ráadásul ígéretet tett rá, hogy Kubában nem avatkozik be. Winkler szerint ma Putyin nem a status quo fenntartásában érdekelt, hanem a Szovjetuniót akarja restaurálni, amennyire csak lehet. Asmuth arról már nem tesz említést, hogy Moszkva szintén a status quóra hivatkozik, viszont a NATO keleti bővítése előtti időszakot tekinti annak. Mai status quónak pedig eddigi hódításait tekinti. Márpedig így semmi esély a megegyezésre, csakhogy nem azért, mintha nem a status quo híve lenne mindenki. Hanem mert más-más status quót akarnak megvédeni.