„Ez a parlamenti demokrácia tagadása” – állította a francia állami televízióban Dominique Rousseau alkotmányjogász, a Sorbonne tanára.
Mint a Metazinban már szó volt róla, Macron elnök nagy vihart aratott törvénytervezetével, amely a jelenlegi 62-ről 64 évre emeli a nyugdíjkorhatárt. A közfelháborodás hatására első elnöki ciklusában el is állt ettől a tervtől. Miután azonban egymás után háromszor úgysem választható elnökké, úgy érzi, nincs vesztenivalója. Csakhogy a hatalmas ellenállás hatására a Parlamentben a volt gaulle-ista párt, a Köztársaságiak sok képviselője kifarolt mögüle, az ő pártjának pedig egyedül nincs többsége a törvényhozásban (az előző ciklushoz képest 101 mandátumot veszített a tavalyi választáson). A kormány ebben a ciklusban már tízszer alkalmazta az alkotmány 49. cikkelyének 3. pontját, amely lehetővé teszi, hogy a végrehajtó hatalom félbeszakítsa a parlamenti vitát, és életbe léptesse a beterjesztett törvényt. Ezek után bizalmatlansági indítvánnyal lehet a kormánnyal együtt a törvényt is megbuktatni. A mostani, tizenegyedik eset nyomán benyújtott két bizalmatlansági indítvány azonban – a korábbi tízhez hasonlóan – nem kapott többséget. A franciák 70 százaléka támogatja a több százezres utcai tüntetéseket, és csaknem felük azt is helyesli, ha a dolgozók sztrájkkal próbálják meghátrálásra bírni a kormányt.
A francia nyugdíjrendszer mérlege tavaly félmilliárd eurónál valamennyivel nagyobb hiánnyal zárt. Az átlagos élettartam nő, negyven éve még négy befizető jutott egy nyugdíjasra, ma kettőnél is kevesebb. A kormány szerint 2030-ra az évi nyugdíjdeficit összege 13 milliárdra emelkedik, ami a mai államháztartási hiány több mint egytizedével egyenlő. Az államadósság a bruttó hazai termék 113 százalékát teszi ki, finanszírozása már ma is nagyjából akkora összeget emészt fel, mint a teljes katonai költségvetés. A franciák többségét azonban mindez nem győzte meg.
Rousseau professzor szerint alkotmányos válság állt elő azzal, hogy a kormány átlépett a parlamenti többségen és egyben a népakaraton. Azt a megoldást, hogy a kormány bármilyen törvényt maga hatályba léptethet, még a negyedik köztársaságban, az ötvenes években agyalták ki. (2008-ban módosították az alkotmányt, és ehhez a megoldáshoz azóta a kormány ülésszakonként egyetlen alkalommal folyamodhat, kivéve ha a költségvetési törvényről, illetve a társadalombiztosítás finanszírozásáról van szó.) Eredetileg – fejtegette Rousseau – azért alkották meg ezt a megoldást, mert a kormányoknak gyakran nem volt többségük, márpedig törvényekre mégiscsak szükség van. Ma azonban Rousseau álláspontja szerint a kormánynak többsége van, Macron Újjászületés pártja ugyanis megállapodott a Republikánusokkal abban, hogy az utóbbiak kívülről támogatni fogják. Ám az Alkotmánytanács kilenc tagjának többsége is alkotmányjogász, és ők úgy látták, hogy akár volt többsége a kormánynak, akár nem, az Alkotmány ilyen feltételt nem támaszt.
Ha alkotmányjogilag rendben van is, ami történt, akkor is fennmarad a kérdés, ki van kinek alárendelve az államban. Elvben az alkotmány ezt is megoldja: a Nemzetgyűlés elcsaphatja a kormányt. Másfelől azonban a kormány igazi ura mégiscsak az elnök: ő nevezi ki a miniszterelnököt, és ő irányítja. Ha a kormány megbukott volna, a köztársasági elnök kinevezhetett volna egy neki tetsző másikat. Vagyis olyan konfliktussal állunk szemben, amely gyakran előáll az elnöki köztársaságokban. Mind az elnököt, mind a törvényhozást a nép választja, és ha szembekerülnek egymással, megbénulhat az állam. Ezen segít az alkotmány 49. paragrafusának 3. pontja. De ettől még fennmarad a kérdés, hogy tudniillik mennyire demokratikus a népakarattal szemben politizálni.
Macron elnök erre azt feleli, hogy de hiszen ő réges-rég tudatta, milyen nyugdíjreformra készül. Akinek ez nem tetszett, szavazhatott volna másra is. A Civicus Lens, a Dél-Afrikában székelő nemzetközi civil hálózat lapjának francia kiadása megjegyzi, hogy Macron tavaly nem egészen 28 százaléknyi szavazatot kapott az elnökválasztás első fordulójában. A másodikban több mint kétszer annyit, vagyis választóinak többsége nem őrá szavazott, hanem a másik jelölt, a jobboldali Marine Le Pen ellen. Azt azért a Civicus Lens sem állítja, hogy az a jó államférfi, aki hagyja magát az árral sodortatni.