„Mi történt a Pride-dal? A melegjogok és a melegházasság elfogadottsága évtizedek óta nő, a Pride hirtelen mégis újra átpolitizálttá vált. Miért?” – kérdezi az amerikai Pride hónap kapcsán Bridget Phetasy a Spectator magazinban.

Az Egyesült Államokban néhány éve úgy látszott, hogy a melegjogok körüli kultúrharc a baloldal elsöprő győzelmével ért véget. A Legfelsőbb Bíróság 2015-ben alkotmányellenesnek ítélte az azonos neműek házasságát tiltó törvényeket. A konzervatívok letették a fegyvert, 2017 óta már a republikánus érzelmű választók többsége is elfogadta a melegházasságot.

Az elmúlt évben azonban valami megváltozott. A Gallup júniusi közvélemény-kutatása szerint két évtized óta tartó töretlen emelkedés után csökkenni kezdett a melegházasság támogatottsága. Egy év alatt a republikánusok körében 56-ról 41 százalékra esett vissza, de még a baloldalon is csökkenést mértek (85-ről 79 százalékra). A Newsweek beszámolója szerint egyre többen tiltakoznak a Pride és egyéb melegjogi események ellen, mivel úgy érzik, hogy a LMBT mozgalom túl messzire ment. A hetilap megjegyzi, hogy az ellenállás erősödésével párhuzamosan nő a nemi kisebbségekhez tartozók elleni erőszakos cselekmények száma is.

Mi áll az elbizonytalanodás hátterében? Phetasy aktivistákkal és szakértőkkel beszélve abban látja az okot, hogy a melegjogi szervezetek a transzjogokat is felkarolták. A Metazinból is ismert nyíltan meleg katolikus Andrew Sullivan szerint a vitát „a genderideológia”, különösen a tinédzserek nemváltásával kapcsolatos „indoktrináció” élezte ki. A melegjogi szervezetek koalíciót kötöttek a transzjogokat már a kiskorúak körében is terjesztő csoportokkal, aminek hatására a melegek gyerekmolesztálónak tűnnek a közvélemény szemében. Hasonlóan vélekedik Glenn Greenwald ismert oknyomozó újságíró. Ő is úgy látja, hogy az LMBTQ mozgalom ma már nem a felnőttek életmódjának szabadságáért harcol, hanem a gyerekek nemváltásának jogát akarja kikényszeríteni, ez pedig növeli a genderlobbival és a transzjogi szervezetekkel összebútorozó melegekkel szembeni bizalmatlanságot. Greenweld hozzáteszi, hogy a melegjogi szervezetek eredeti céljaik győzelme után csak úgy maradhattak felszínen, hogy új célokat, vagyis új segítendő áldozatokat kerestek. Ha ugyanis nincs elnyomás és áldozat, akkor aktivisták sem kellenek. Áldozatok híján a melegjogi szervezetek léte okafogyottá vált volna, hiszen a semmihez aligha találtak volna anyagi támogatókat.

Mint Phetasy a fentiekhez hozzáteszi, szintén sokat ártanak a transzokkal szivárványkoalícióra lépő melegeknek a transzsportolókkal kapcsolatos viták, vagyis a követelés, hogy a magukat nőként azonosító, biológiai férfinak született versenyzők a női mezőnyben versenyezhessenek. Az sem segít, hogy nagyvállalatok is beálltak az ideológiai sorba, és a szó szoros értelemben tőkét igyekeznek kovácsolni a transz- és melegjogi ügyek felkarolásával. Phetasy megjegyzi, hogy a Biden-kormány sem nem mozdítja elő sem a konszenzust, sem pedig a melegek elfogadásának ügyét, amikor kritikátlanul kiáll a transzjogok és a nemváltás mellett.