„A szexuális beállítottságnak már semmi köze ahhoz, hogy kivel létesítünk szexuális kapcsolatot” – írja Katherine Dee a magát „szexrealista feministaként” meghatározó Fairer Disputations magazinban.

A Metazin is beszámolt közvélemény-kutatásokról, amelyekből kiderül, hogy a fiatalok körében jelentően megnőtt a magukat szexuális és nemi kisebbséghez tartozónak tekintők aránya: a Z-generáció fiataljai körében már 20 százalék LMBTQ-nak vallja magát. Különösen a biszexuálisok, a leszbikusok és a melegek aránya nőtt meredeken. Csakhogy kutatások arra is rávilágítanak, hogy köztük egyre többen, a harminc évnél fiatalabbak fele kizárólag heteroszexuális kapcsolatot folytat. Leginkább a liberális politikai beállítottságúakra jellemző, hogy akkor is biszexuálisnak vagy melegnek vallják magukat, ha nincsen homoszexuális kapcsolatuk, más nemű partnerük viszont van. Dee korábbi felméréseket idéz, amelyek szerint a tízes évek közepén még jóval alacsonyabb volt a heteroszexuális leszbikusok aránya. És nemcsak a magukat melegnek vallókra jellemzők az identitással ellentétes viselkedés, hanem más csoportokra is, például az „szexuálisan aktív aszexuálisokra” is.

Mindebből Dee azt a következtetést vonja le, hogy a szexuális identitás egyre inkább elszakad az életformáktól. Egy szexuális kisebbség tagjának lenni nem okvetlenül szexuális beállítottságot jelent, hanem egy közösséghez való tartozást, világnézetet, ízlést, valamint politikai és kulturális preferenciákat jelöl. Dee utal rá, hogy hasonló jelenségeket más identitásokkal kapcsolatban is megfigyeltek. A szimbolikus etnikai identitásnak könyvtárnyi irodalma van. Példaként Dee az amerikai spanyolajkúakat említi, arra utalva, hogy szinte bárki vallhatja magát spanyolajkúnak, függetlenül attól, hogy őrzi-e a kulturális hagyományokat a mindennapokban. És az sem ritka – bár ez a baloldalon fennhéjázásnak számít -, hogy valaki olyan etnikai csoporttal azonosul, amelyhez egyáltalán nem köti a származása. Ennél jóval újabb és szokatlanabb hóbort, hogy normális súlyú és evési zavarokkal nem küzdő fiatal lányok is anorexiásként, vagy legalábbis reménybeli anorexiásként azonosítják magukat.

Az ilyen példák fényében teljesen logikus, hogy ha fehér felmenők leszármazottja feketeként határozhatja meg magát, és egy normálisan étkező fiatalnak anorexiás identitása lehet, akkor egy kizárólag férfiakkal kapcsolatra lépő nő is érezheti magát leszbikusnak. „Ahogyan nőtt a kisebbségi szexuális beállítottág és a gender identitások elfogadottsága, úgy váltak egyre homályosabbá a nemi kategóriák. Ma már egyiket sem a megélt tapasztalat határozza meg, hanem az érzések” – vonja le a következtetést Dee.