„Mit tartsuk fontosabbnak, a velünk született esetleges sajátosságainkat, avagy az elveket, amelyeket elfogadunk? A jobboldal hagyományosan az előbbieket, a baloldal az utóbbiakat tartotta elsődlegesnek. Mára azonban felcserélődtek az álláspontok. Nem csoda hát, hogy a woke elméletek aláássák az együttérzést és az emancipatorikus eszméket” – ismerteti az UnHerd magazinban Susan Neiman német filozófus A baloldal nem woke című könyvének téziseit.

Neiman azzal vádolja a progresszívokat, hogy szembefordultak a legfontosabb hagyományos liberális és baloldali eszmékkel: az egyetemességbe és a társadalmi haladásba vetett hittel. A liberálisok és a baloldaliak a felvilágosodás óta az emberi egyenlőséget képviselték, és hittek benne, hogy a társadalom jobbá tehető. A woke haladók ennek ellenkezőjét vallják – állítja Neiman. Nem az egyének egyenlőségét akarják erősíteni, hanem egymással rivalizáló törzsekre – etnikai, vallási és nemi kasztokra – osztják a társadalmat. A cinikus posztmodern társadalomelméletek alapján, mindenekelőtt Michel Foucault-nak a hatalomra vonatkozó nézeteit magukévá téve, az igazságot olyan narratívának minősítik, mely a hatalmi pozícióban lévők érdekét és mások elnyomását szolgálja. Aki színvak egyenlőségről beszél, azt az elnyomás képviselőjének tartják. Egyúttal pedig Carl Schmitt barát-ellenség fogalmának jegyében kíméletlen ideológiai harcot folytatnak mindenki ellen, aki nem ért velük egyet, ami tovább élezi a megosztottságot és gyengíti a társadalmi szolidaritást. Neiman úgy látja, hogy a woke progesszívok logikája lényegét tekintve nem különbözik a jobboldali törzsi nacionalizmustól: a szolidaritást csak a szerintük természetes identitásközösségen belül tartják érvényesnek, és a különböző identitású csoportokat egymás ellenségének tekintik.

Neiman önmagában is botrányosnak tarja, hogy a woke eszme elárulja az univerzalizmus és az egyenlőség eszméjét, de a politikai következményeit még súlyosabbnak minősti. Nem kevesebbet állít, mint hogy a woke progresszívok felvilágosodásellenes posztmodern eszméikkel legitimálják a jobboldali nacionalista beszédmódot, éspedig azzal, hogy ők maguk is hasonló törzsi fogalmak és logika mentén gondolkoznak.

A fenti érvelés nem mindenkit győz meg, sőt. Nathan Oseroff-Spicer a Philosopher magazin hasábjain közreadott recenziójában azzal vádolja Neimant, hogy ő maga játszik a jobboldal kezére. Oseroff-Spicer szerint Neiman, csakúgy, mint a woke-ellenes jobboldal teoretikusai, „szalmabábok ellen harcol”, félremagyarázza a woke-jelenséget, anekdotákból kreál a woke-ellenes konzervatív nacionalistákéhoz kísértetiesen hasonló világmagyarázatot, és ezzel legitimálja az utóbbiaknak a nemi és a faji kisebbségek elleni ideológiai hadjáratát.