„A fehér evangéliumi keresztények olyan képet alkotnak az őket érő diszkriminációról, továbbá a melegeket érő hátrányos megkülönböztetésről is, amelynek édeskevés köze van a valósághoz. De ettől még komolyan kell venni” – olvassuk Daniel Cox demográfus elemzését a piacpárti konzervatív American Enterprise Institute blogjában.
Közvélemény-kutatások szerint az Egyesült Államok konzervatív jobboldali protestánsai egyre inkább üldözöttnek érzik magukat. A Republikánus Párt legszilárdabb bázisát adó evangéliumi protestánsoknak 42 százaléka már 2009-ben, Obama elnökségének kezdetén is diszkrimináció áldozatának tekintette magát. Mára már 60 százalékra nőtt az így vélekedők aránya. Mindeközben a melegekkel kapcsolatos előítéletesség percepciója éppen ellentétes irányban változott. 2009-ben a protestáns fundamentalista értékeket valló evangéliumi keresztényeknek még 59 százaléka, ma viszont már csak 39 százaléka gondolja, hogy a melegeket diszkriminálják az Egyesült Államokban.
A baloldalon elterjedt magyarázat szerint a fenti közvélemény-kutatási adatok azt igazolják, hogy a keresztény jobboldal körében egyre inkább eluralkodik az üldözési mánia. Cox egyetért ugyan azzal, hogy a keresztényüldözéssel kapcsolatos vélemények alaptalanok, ám mégis lát rájuk racionális magyarázatot. Éspedig abban, hogy erősödik, sőt intézményesül az LNBTQ-értékek társadalmi elfogadottsága. Ahogyan elfogadottá vált az azonos neműek kapcsolata és nőtt a transzidentitások iránti tolerancia, egyreinkább marginalizáltnak kezdték érezni magukat a szexuális másságot elutasító evangéliumi keresztények. Cox példaként felidézi, hogy 2005 óta négyszeresére, 12 százalékra nőtt a filmekben a meleg szereplők aránya. A hagyományos értékekhez ragaszkodó fehér keresztények ezt úgy értékelik, hogy az ő értékeik egyre inkább kiszorulnak a közéletből és a keresztények társadalmi befolyása csökken. Amit mindennél jobban mutat, hogy már a jobboldali választók körében is többségben vannak a melegházasság támogatói, miközben a tradicionalista keresztény konzervatívok aránya egyre kisebb.
A protestáns konzervatívok üldözöttség-érzésének annak ellenére is komoly társadalmi és politikai következményei vannak, hogy nincsen tényszerű alapja – figyelmeztet Cox. A keresztény értékek háttérbe szorulása és a kereszténység társadalmi jelentőségének csökkenése morális pánikot kelt a konzervatív hívőkben, akik ennek hatására nyitottabbak az összeesküvés-elméletek elfogadására és hajlamosabbak lesznek a keresztény értékek védelmét ígérő radikális politikusok támogatására – még akkor is, ha ezek a politikusok maguk nem éppen a keresztény értékek szerint élnek. Mindez pedig a már most is bénító ideológiai és kultúrharcos megosztottság további mélyüléséhez vezet. Az ideológiai szakadék áthidalásának és a radikalizáció megállításának egyetlen eszköze az lenne, ha párbeszéd indulna a peremre szorulásuk miatt aggódó, és magukat egyre inkább üldözöttnek érző keresztényekkel – véli Cox. Arról azonban semmit nem tudunk meg, miképp képzeli el az az érdemi párbeszédet, és egyáltalán, ki lenne e dialógus másik alanya.