„A felső 1 százalék sokkal nagyobb figyelmet kap, mint amennyit érdemel. Inkább az alacsony fizetésűek bérének emelésére kellene koncentrálni” – ismertet a Project Syndicate-en Michael R. Strain libertárius közgazdász egy friss tanulmányt, amelyben Gerald Auten, az amerikai pénzügyminisztérium vezető közgazdász-kutatója és David Splinter, a kongresszus adóügyi bizottságának háttér-közgazdásza számol be az amerikai vagyoni egyenlőtlenség alakulásáról.

Az elmúlt évtizedben közgazdászok sora értekezett az egyre növekvő egyenlőtlenségről. Egyebek között Thomas Piketty is erre a következtetésre jutott monumentális munkájában. Nem meglepő hát, ha jobb- és baloldalon egyaránt divatossá vált a leggazdagabbak, a felső 1 százalék ostorozása. Barack Obama annakidején az egyenlőtlenség letörését nevezte elnöksége egyik legfontosabb feladatának, a demokrata párti progresszív populisták és a szintén populista republikánus nacionalisták azóta is egymásra licitálva követelik a szupergazdagok adóterhének növelését, mondván, hogy így lehetne segíteni az átlagemberen, ráadásul az egyenlőtlenség csökkentése a demokráciát is erősítené.

Csakhogy Auten és Splinter adatai cáfolják a széles körben elfogadott feltevést, miszerint egyre csak nő a fizetések különbsége. A szerzők számításai egybevágnak Strain 2020-ban publikált Az amerikai álom nem halott – de a populisták még megölhetik című könyvében ismertetett adatokkal, amelyek szerint 2007 óta csökken az egyenlőtlenség mértéke. Ez részben az újraelosztásnak köszönhető: a felső 1 százaléké az összkereset 17,6 százaléka, viszont az adók 24,7 százalékát fizeti.

Nem mintha a relatív egyenlőtlenségnek nagy jelentősége lenne – teszi hozzá Strain. Elvégre hatvan év alatt hatszorosára nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye, és ezzel párhuzamosan nőtt az átlagos jólét és csökkent a szegénység. Még ha nem is ugyanolyan minőségben, de ma az átlagamerikai is megengedheti magának a nyaralást, az autót és a kultúrát, ami régen csak a gazdagok privilégiuma volt.

De ha így van, akkor miért olyan népszerű mégis a szupergazdagok, az 1 százalék megsarcolásának ötlete? Strain szerint az ilyen populista javaslatok jellemzően az átlagkeresetek csökkenésekor kerülnek elő – függetlenül attól, hogy a felső 1 százalék vagyoni helyzete hogyan változik. Utoljára a 2008-as gazdasági válság hatására esett a keresetek vásárlóértéke, mégpedig jókorát: csak 2014-re érte el újra a válság előtti szintet. Mivel az átlagember fizetése kevesebbre volt elég, a populisták könnyen meggyőzték őt róla, hogy ez a szupergazdagok és az egyenlőtlenség hibája.

Mindebből pedig az következik, hogy a populista politika visszaszorítása érdekében nem a szupergazdagok adóterhét kell megemelni, hanem a keresetek vásárlóértékét kell megőrizni, illetve növelni – állítja Strain. Ha a választók azt érzik, hogy fizetésük értéke nem csökken, akkor nem sokat foglalkoznak vele, hogy mennyivel több jut a leggazdagabbaknak.