„Kanada problémái sokrétűek, még a látleletet is nehéz felállítani, nemhogy orvosolni a bajt. Másokat lerasszistázni annál könnyebb” – panaszolja fel Tara Henley a Hub magazinban.

Henley felidézi, hogy tavaly ősszel, amikor Peel város diákjai visszatértek a nyári szünetről, háromnegyedrészt üres polcokkal találkoztak iskolájuk könyvtárában. A helyi oktatási bizottság elrendelte ugyanis, hogy távolítsák el az olyan könyveket, amelyek nem felelnek meg a „méltányosság” ismérveinek. A 2008 előtt kiadott könyvek többsége lekerült a polcokról, hiszen annak előtte nem is voltak ismeretesek ezek az ismérvek, hogyan is tarthatta volna magát hozzájuk például J.K. Rowling, a Harry Potter könyvek írója. Shakespeare-ről nem is szólva. Igaz, ez azért kirívó példája woke-ságnak, és Ontario állam művelődési minisztere fel is szólította a városka iskoláit, hogy ilyen messzire ne menjenek. Henley azonban azt sem tartja megnyugtatónak, hogy amikor kamionsofőrök lezárásokkal tiltakoztak a Covid-járvány miatt elrendelt zárlatok ellen, a kormány befagyasztotta a bankszámlájukat, szóval nem nyúlhattak hozzá a saját pénzükhöz.

Kanada hosszú évtizedeken át a jóléti állam mintaországa volt. Ma az egyszerű kanadaiak alig képesek saját lakáshoz jutni a nagyvárosokban. Torontóban egy kis lakás havi bére a medián jövedelem csaknem négyötödét teszi ki. Az infláció miatt a reálbérek csökkennek, egyre több a kényszervállalkozóként alkalmazott dolgozó, és a munkaviszonyok egyharmada ideiglenes, bármikor felbontható szerződéseken alapul. Minden negyedik kanadai nehéznek vagy nagyon nehéznek tartja alapvető szükségleteinek kielégítését. Az emberek túlóráznak, egyre kevesebb idejük marad a társas életre, a kultúrára, a vallási közösségek látogatására. Egyre nehezebb a családalapítás, csökken a születési arányszám, elöregedőben a lakosság. A kanadai jóléti állam társadalmi szerződése odavan. A fiatalok neheztelnek az idősebbekre, amiért az ő életük rosszabb lesz, mint azoké.

Eközben tört be Kanadába a baloldalinak elkönyvelt woke ideológia, amelyben azonban nem fedezhetők fel az olyan hagyományos baloldali vonások, mint az osztályszemlélet vagy az egyetemes emberi értékek, a szólásszabadságról nem is szólva (mert Henley azt is baloldali értéknek tekinti). Ehelyett a woke kultúra az identitást helyezi a középpontba, és az identitáscsoportok egyenlő képviseletét követeli az oktatástól a vállalatvezetésig szinte mindenütt. Ezen kívül nyelvhasználati követeléseket támaszt, új magánéleti normákat írna elő, és ezeket a törekvéseit erkölcsi követelménynek tekinti, meggyőzés helyett pedig nyilvános megszégyenítő kampányokkal próbálja őket érvényre juttatni. A kanadai elit nagy része, a vállalatvezetőktől a kormányzatig, ideértve magát Justin Trudeau miniszterelnököt is, megáévá teszi új woke ideológiát. Henley nem vonja kétségbe jószándékukat, de úgy látja, hogy a woke-ság valójában arra kell nekik, hogy erkölcsileg emelkedettebbnek érezzék magukat, s ezzel elfojtsák bűntudatukat, amiért ők nyertesei egy kornak, amelyben a többség helyzete romlik. Rajtuk kívül anyagi gondokkal küszködő humán értelmiségiek is az új hithez csatlakoznak: őnáluk ez a nehéz helyzetükből, tehetetlenségükből fakadó frusztráció kiélését szolgálja.

A Covid-világjárvány aztán tovább polarizálta a társadalmat, hiszen aki távmunkára is képes volt, az könnyebben vészelte át a lezárásokat, míg a többiek tömegesen kerültek kétségbeesett helyzetbe. Ráadásul a kormány szükségállapotot hirdetett, pedig ezt az intézményt háború estére találták ki, és lesújtott a tiltakozókra.

Így aztán Kanada is két táborra szakadt. Jellemzően a két oldal hangadó szélsőségesei vitatkoznak egymással, így egyre radikalizálódnak az álláspontok, a megcsömörlött többség pedig kihátrál a közéletből. Henleyt nem viszi rá a lélek, hogy kilátástalannak minősítse a helyzetet. Úgy fogalmaz, hogy ha a polarizáció dinamikáját sikerül megérteni, akkor talán a résztvevők majd visszatértnek a szelídebb szenvedélyekhez, a családhoz, a szabadidős foglalatosságaikhoz, és akkor közösen tehetnek valamit az igazi bajok, például a vagyoni egyenlőtlenség enyhítéséért. Előbb-utóbb kiderül, hogy ha Henley ebben bízik, akkor ő maga biztosan érti-e a megosztottság dinamikáját.