„Az a helyzet, hogy az autoritárius rendszerek versenyképesek a liberális demokráciákkal. Gyakran nemcsak jobban működőnek tűnnek, hanem valóban jobban is működnek” – kommentálja Maximilian Probst a Die Zeitban a Pew közvélemény-kutató felmérését.
A Pew korábbi, 2017-ben készített kutatása még igencsak derűlátó képet festett a demokrácia globális helyzetéről. A jelentés megállapította, hogy negyven év alatt jelentősen – 25 százalékról 57 százalékra – nőtt a világban a demokratikus kormányok aránya, miközben 1976 óta a tisztán autokratikus rezsimeké 62-ről 13 százalékra csökkent. A változás elsődleges oka a Szovjetunió összeomlása volt.
De már akkor is látszott, hogy a demokrácia megítélése romlik. A Pew egy másik, 2018-as felmérése arra világított rá, hogy a demokratikus államok polgárainak többsége (51 százaléka) elégedetlen a demokrácia működésével. A 2024-ben publikált újabb kutatás szerint már 59 százalék az elégedetlenek aránya, és a megkérdezettek háromnegyede szerint a választott tisztségviselők mást akarnak, mint a polgárok. Nem kevésbé kiábrándító, hogy a polgárok 42 százaléka úgy érzi, egyetlen párt sem képviseli az érdekeit. A demokratikus országok többségében csökkent azok aránya, akik a demokráciát jó kormányzati rendszernek tartják, miközben nőtt az erős kezű vezérek illetve a szakértői kormányzás iránti vágy. A kutatás szerint Németországban hat év alatt 46-ról 36 százalékra csökkent a demokrácia híveinek aránya, miközben a parlament jóváhagyása nélkül is kormányozni képes erős kezű vezért már 16 százalék szeretne, szakértői kormányzást pedig 61 százalék.
A demokráciával szembeni elégedetlenséget sokan félvállról veszik – írja Probst. Az egyszerű emberek tudatlanságának tudják be, vagy a demokratikus értékek iránti elköteleződés hiányával magyarázzák. Németországban például az NDK diktatúrájának örökségeként szokták értelmezni az autoriter politika népszerűségét a keleti tartományokban. Szintén népszerű magyarázat az internetet és a közösségi oldalakat, netán az orosz propagandát okolni a populizmus sikeréért. Amiből egyenesen következik, hogy a demokrácia iránti bizalom megerősítését az oktatástól és az érzékenyítéstől várjuk.
Probst ezt veszélyes tévútnak látja. A demokráciával szembeni elégedetlenség szerinte nem pusztán imázsprobléma. Az autoritárius rezsimek valóban elismerésre méltó eredményeket tudnak felmutatni. Probst példaként Kínát említi: a távol-keleti ország néhány évtized alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül, a kommunista egypártrendszer felszámolta a szegénységet és a globális technológiai ipar vezetőjévé tette Kínát. És nem Kína az egyetlen példa a hatékony és sikeres autoritárius kormányzásra – teszi hozzá Probst. Szingapúrban rend és tisztaság van, a gazdaság és a hivatalok hatékonyan működnek, az iskolák és az egészségügyi ellátás magas színvonalú. Miközben Szaúd-Arábia hipermodern várost tervez a sivatag közepére, Abu Dhabi és Azerbajdzsán felhőkarcolók tucatját építi, Németországban az is hónapokba telik, amíg egy park közvilágításáról döntés születik.
A fenti példák alapján könnyen jut arra a következtetésre az ember, hogy a vízfejű bürokrácia, az érdekcsoportok közötti állandó egyeztetések és a kompromisszumok miatt a liberális demokrácia nem eléggé hatékony. Ebből a perspektívából nézve nem a liberális demokrácia a legjobb rendszer – véli Probst. Még akkor sem, ha hosszú távon nem fenntarthatók az autoritárius rendszerek.
Ahelyett, hogy a demokratikus értékek sulykolásával akarnák az embereket meggyőzni a demokrácia hasznáról, érdemes lenne hatékonyabbá tenni a kormányzást – javasolja Probst. Ehhez persze mindenekelőtt el kellene ismerni, hogy az autoriter rezsimek hatékonyan képesek olyan problémákra választ adni, amelyekre a liberális demokrácia lassan reagál. És ennek fényében kellene megreformálni a demokratikus kormányzást.
Probst nem autokratikus fordulatot javasol, hanem arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a demokratikus normák mentén is lehetséges jobb kormányzás. Példaként Tajvant említi, ahol Kína fenyegetésének árnyékában rendkívül hatékony kormányzás működik az emberek nagy megelégedésére, miközben az ország a különböző demokrácia-indexek elmezőnyében végez, általában Ázsia élén és a globális lista első tízében. Tajvan vezetői a Kína elleni függetlenségi küzdelemben minden módon igyekeznek bebizonyítani, hogy jobb az élet demokráciában, mint amilyen Kína részeként lenne. Probst utal rá, hogy az elkényelmesedett nyugati demokráciák is jól járnának vele, ha ilyen versenyre kényszerülnének.