„A populizmus a liberális demokrácia terméke” – olvassuk a Die Zeit interjúját Philip Manow politológussal.

Manow a Metazin által is ismertetett 2018-as könyvében meglehetősen borús képet festett a mérsékelt baloldali pártok jövőjéről. Az elmúlt öt év fejleményei igazolni látszanak Manow jóslatát, miszerint a kilencvenes évek óta a piaci verseny logikáját, a bevándorlást és a kulturális sokszínűség értékét támogató szocdem pártok levegője elfogy, ahogy az egyre erősebb jobb- és baloldali populista tömbök közé szorulnak. Németországban az AfD 20 százalék körüli támogatottsággal a második legnépszerűbb párt, miközben a kormánykoalíciót vezető SPD tábora történelmi mélypont közelébe, 15 százalékra zsugorodott, és a Zöldek is csak 13 százalékon állnak.

Manow szerint a német radikális jobboldal gyors felemelkedése csöppet sem meglepő. Miközben Európa más országaiban már a kilencvenes években megerősödtek a jobboldali populista pártok, Németországban sokáig tabunak számítottak a szélsőjobboldal kedvelt témái, ráadásul a radikális témákat zászlóra tűző pártok a betiltást kockáztatták, és az AfD ügyében vizsgálódik is az Alkotmányvédelmi hivatal.

A közkeletű német magyarázatok az alkotmány és a politikai intézményrendszer gyengeségével magyarázzák az AfD térnyerését, és sokan abban bíznak, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal a most folyó eljárása eredményeképpen a demokratikus rendre veszélyes szervezetnek minősítik és betiltják az AfD-t. Manow szerint illúzió azt remélni, hogy így megfékezhető a radikális eszmék térnyerése. A rendszerkritikus és elitellenes populista jobboldal épen azért erősödött meg, mert az emberek úgy érzik, nem képesek a meglévő intézményrendszeren belül érvényre juttatni az akaratukat – érvel Manow. Ezért a fennálló rendet egyre inkább antidemokratikusnak tartják. Csak olaj a tűzre, ha a rendszerkritikus jobboldalt nem politikai eszközökkel akarják legyőzni, hanem a jog és az alkotmány segítségével akarják elhallgattatni. Ettől csak tovább nőne az elitellenesség és az alkotmányos renddel szembeni bizalmatlanság, hiszen az alapvető alkotmányos intézmények is politikai szereplővé válnának. Manow mélyen egyetért Christoph Möllers alkotmányjogásszal, aki szerint jogi eszközökkel képtelenség gátak közé szorítani azon erőket, amelyeket politikai módszerekkel nem lehet karanténban tartani.  „A törvények uralmát a demokrácia tartja fenn, fordítva viszont nem működik a dolog.”

Manow nemcsak a populista jobboldal elleni jogi eljárásokat tartaná károsnak, hanem azt is, hogy túl komolyan veszik a radikális tabudöntögetést, mint például egy zárt ajtók mögött tartott németországi  megbeszélést, amelyen egyes AFD politikusok jelenkétében remigrációs elképzeléseket vagyis integrálódni nem hajlandó bevándorlók hazatelepítését vitatták meg, köztük német állampolgárok kitelepítését is. Manow szerint az ilyen abszurd felvetések – csakúgy, mint más radikális populista ígéretek – teljességgel komolytalanok és kivitelezhetetlenek (az AfD különben is nyilatkozatban határolódott el a bevándorló állampolgárok tömeges kitelepítésétől, jelezve, hogy céljuk a bűncselekményeket elkövető bevándorlók törvényes hazatoloncolása, és nem pedig a bevándorló hátterű állampolgárok tömeges kiutasítása). Azzal, hogy komolyan veszik a képtelen ötleteket, a mérsékelt pártok csak hitelt, teret és nyilvánosságot adnak a radikálisoknak – állítja Manow. Hozzáteszi, hogy a folyamatosan weimarizálódást kiáltók sokkal erősebbnek tüntetik fel a populista jobboldalt, mint amilyen valójában.

A radikális jobboldali pártok diabolizálása és betiltása helyett célravezetőbb lenne, ha a középpártok és különösen a szociáldemokraták komolyan vennék az emberek félelmeit – folytatja Manow. Egyebek között érdemes lenne elgondolkodniuk azon, hogy a német választóknak döntő többsége (a nyugati tagállamokban 65, a volt NDK területein 80 százalék) ellenzi a jelenlegi bevándorlóbarát politikát. És érdemes lenne komolyan venni az EU túlzott integrációjával és a nemzeti szuverenitás gyengülésével kapcsolatos félelmeket is.

Erre persze nincs sok esély – ismeri el az interjú végén Manow –, hiszen ehhez b e kellene látni, hogy a populizmus valójában nem a demokrácia ellensége, hanem a liberális demokratikus normák és intézmények túlterjeszkedésének következménye. Mivel ezt a liberális demokrácia önkorrekcióra képtelen hívei aligha fogják elismerni, nem sok remény van a jobboldali populizmus megfékezésére sem – véli Manow.