„Fennáll a veszély, hogy az Iraellel szemben akár csak óvatos kritikát megfogalmazóktól is megvonják az állami támogatást” – kommentálja a baloldali Tageszeitungban Frederik Eikmanns a Bundestagban november elején elfogadott antiszemitizmus elleni határozatot.
A határozat gondolata egy éve, az Izrael elleni Hamász-terrortámadás kapcsán vetődött fel. Azóta rekordot döntött a német zsidókat ért támadások száma, ami még inkább időszerűvé tette az antiszemitizmus elleni fellépést. Eikmanns is indokoltnak tartja, hogy a német állam igyekszik megvédeni zsidó állampolgárait. Azt sem kifogásolja, hogy a javaslat felszólítja a kormányt, hogy vonja meg a támogatást az antiszemita személyektől és szervezetektől.
Azt viszont már nehezményezi, hogy a Bundestag-határozat (csakúgy, mint a francia képviselőház hasonló határozata) a Nemzetközi Holokauszt-Emlékezet Szövetség (IHRA) antiszemitizmus-meghatározását veszi át. Bírálói szerint a dokumentum egyenlőségjelet tesz Izrael állam bírálata és az antiszemitizmus közé. Másokhoz hasonlóan Eikmanns is úgy véli, hogy az IHRA álláspontja veszélyezteti a szólásszabadságot. Pedig maga is azt írja, hogy az IHRA definíciója szerint Izrael bírálata mögött gyakran (tehát nem feltétlenül) rejlik antiszemitizmus. Sőt, hozzátehetjük, hogy az IHRA-szöveg kifejezetten is tagadja, hogy Izrael bírálata eleve antiszemitizmusról tanúskodna.
A Bundestagban csak a Balpártból kiszakadt radikális BSW párt szavazott a határozat ellen, míg a Balpárt csak tartózkodott. Az ellenérzést korántsem az IHRA szövegére való hivatkozás váltotta ki, hanem az, hogy a német szövetségi gyűlés határozata nevesíti az Izrael ellen gazdasági bojkottot követelő nemzetközi mozgalmat, a BDS-t, amely igen népszerű a nyugati baloldal soraiban. Természetesen nem tilos ezt követelni egy szabad országban, és nincs is szó tiltásról, csupán az állami támogatás megvonásáról. Számos művész és tudós – köztük zsidó származásúak és izraeliek is – ennek ellenére azt hangoztatja, hogy a határozat könnyen az Izraelt bírálók ellehetetlenítésére használható, márpedig ha így van, akkor használni is fogják, ami aggasztó, hiszen a politikusok és hivatalnokok határozhatják meg, mikortól számít antiszemitizmusnak Izrael állam bírálata. A merészebb bírálók pedig egyenesen azt állítják, hogy a német törvényhozás határozatát az „Izrael-párti lobbi” sugalmazta annak érdekében, hogy csírájában elfojtsák az etnonacionalista és teokrata tendenciákkal vádolt Netanjahu-kormányt kritizáló hangokat. Érdekesség, hogy egy nyári közvélemény-kutatás szerint a németek kétharmada ellenzi Izrael gázai katonai akcióját.
Azt még a határozatot védelmükbe vevők is elismerik, hogy a szöveg valóban nem ad világos definíciót arra, hogy mikor antiszemita az Izrael-kritika. Szerintük azonban szó sincsen Izrael bírálatának elfojtásáról: a határozat szelleméből legfeljebb az következik, hogy csak Izrael létjogosultságának megkérdőjelezése számít antiszemitának.
Eikmann egy másik véleménycikkben azt is kifogásolja, hogy a Bundestag határozata elsősorban az iszlamista és radikális baloldali antiszemitizmus veszélyeivel foglalkozik. Bár a szöveg a szélsőjobboldali antiszemitizmust is megemlíti az iszlamista és a szélsőbaloldali mellett, név szerint csak a Hamász, a Hezollah és a jemeni hútik szerepelnek benne. Eikmann szerint ez azért aggályos, mert bagatellizálja a középosztályok körében szerinte erősödő, hagyományos, szélsőjobboldali gyökerű antiszemitizmus problémáját. Mindenesetre tavaly október 7. óta Németországban napi átlagban 32 zsidóellenes cselekményt jelentenek, holott 2022-ben ezek száma még csak 7 volt. És az elkövetők nem szélsőjobboldaliak. Igaz, nem is baloldaliak, hanem iszlamista szélsőségesek.