„Szabadabban mondhatjuk el ma a véleményünket, mint régen?” – teszi fel a kérdést Ronen Steinke, a Süddeutsche Zeitung publicistája a nyilvánosság állapotát értékelő két új német könyv kapcsán.
Julia Reuschenbach politológus és Korbinian Frenzel rádióriporter Defektes viták című könyvében a kortárs vitakultúrát elemzi. A szerzők lesújtó képet festenek a nyilvánosságról. Közvélemény-kutatásokat idéznek, amelyek szerint tavaly Németországban 40 százalékra csökkent azok aránya, akik úgy érzik, szabadon kinyilváníthatják a véleményüket. 1990-ban még 78, 1971-ben még ennél is több, 83 százalék volt elégedett a szólásszabadsággal. Amiből a szerzők azt a következtetést vonják le, hogy a nyilvánosság borzalmas állapotban van, és ezért drasztikus beavatkozásra van szükség a szólásszabadság helyreállítása érdekében. Reuschenbach és Korbinian egyebek között a médiatudatosság erősítését javasolja és a köz felvilágosítását indítványozza. Reményeik szerint az emberek így válhatnak képesé a bonyolult érvek és összefüggések megértésére, ahelyett, hogy bedőlnének a leegyszerűsítő lózungoknak. Az online viták eldurvulása ellen pedig a szerzőpár közösségi oldalak like-funkciójának betiltásával illetve az instant kommentelés megnehezítésével lépne fel.
Ronen szerint e javallatok a szándékkal ellentétes hatást váltatnának ki, mivel a felhasználók úgy éreznék, hogy technikai akadályokkal korlátozzák őket véleményük szabad kifejezésében. Sőt, Ronan nem is tartja helytállónak Reuschenbachnak és Korbiniannak a nyilvánossággal kapcsolatos lesújtó véleményét. Úgy látja ugyanis, hogy teljesen értelmetlen a hetvenes évekkel összhasonlítani a mai közbeszédet, és azt állítani, hogy akkor volt egészséges, most pedig beteg a nyilvánosság. 1984-ig csak állami televíziók működtek Németországban. Az internet megjelenéséig a szélesebb nyilvánosság csak fogyasztója volt a híreknek, és legfeljebb a választások idején vagy tüntetéseken fejezhette ki a véleményét. A közösségi oldalak korában azonban bárki bármilyen kérdésben állást foglalhat, ezért abszurd badarság azt állítani, hogy ma kisebb a szólásszabadság, mint akár 1990-ben volt.
De mi magyarázza akkor a statisztikákban mutatkozó elégedetlenséget? Ronen szerint a véleményszabadság hanyatlásának érzése (csakúgy, mint a médiával szembeni bizalmatlanság) az internetes nyilvánosság természetéből fakad. Az átlagember régen esetleg csak baráti körben mondhatta el a véleményét, ma viszont a közösségi oldalakra és a fórumokba posztolt bejegyzések széles körben elérhetők. Az internetes közösségek ráadásul sokkal színesebbek, mint az egyirányú komunikáció korában, a nyilvánosságban monopolhelyzetet élvező médiaszereplők és állami csatornák idején volt. A széles, sokszínű és anonim nyilvánosság szükségszerű velejárója, hogy egy-egy vélemény több és durvább kritikát válthat ki. Az ettől való félelem sokakat véleményük elhallgatására késztet. Mint a saját tapasztalatait megosztó Svenja Flaßpöhler filozófus (és ismert médiaszereplő) Vita című friss könyvében írja, minél nagyobb nyilvánosság előtt szerepel az ember, annál nagyobb az igazodási kényszer, az öncenzúra és az érzés, hogy nem mondhatja el szabadon a véleményét. És ezen a terhen csak a szólásszabadság csökkentésével lehetne enyhíteni – véli Ronen.