„Amerika már régóta távolodik Európától, csak az európaiaknak nem akaródzott észrevenni a változást” – olvassuk Pierre Manent francia filozófustól a Le Figaro vitarovatában.
Már Barack Obama bejelentette, hogy az Egyesült Államok Ázsia felé fordul, és közben új kezdetet javasolt az orosz-amerikai kapcsolatokban. Trump stílusa sem minden szempontból nagy újdonság, hiszen az iraki háború előtt az amerikai neokonzervatívok kifejezetten metsző hangon nyilatkoztak a háborútól vonakodó európaiakról, elsősorban Franciaországról. Manent egyáltalán nem ért egyet Trumppal, sőt azt gondolja, hogy Ukrajna nyugati segítséggel képes lenne kifárasztani Oroszországot, a gyors tűzszünet ellenben megjutalmazná az agresszort. Azt viszont nem tudja elfogadni, hogy Trumpot pusztán személyes szeszélyei vezérlik.
Trump győzelmét is, politikáját is az alapozta meg, hogy „Amerika népe fellázadt az amerikai birodalom ellen”. Népen itt Manent a hagyományos nagyipar leépülésének kárvallottjait érti, azokat, akik a kábítószerhasználat terjedésének estek áldozatául, akiket leginkább sújt a népegészségügy hanyatlása. Az amerikai társadalomban súlyos ellentéteket szült „a progresszívok agresszív propagandája”, amely megtagadta a teljes amerikai történelmi hagyományt. Eközben a lakosságnak még az amerikai birodalom fenntartásának terheit is viselnie kellett, ráadásul nem csupán a katonaiakat, hanem a humanitárius célzatúakat is, mert a birodalom emberbaráti küldetést is tulajdonított magának. Mivel pedig a birodalom ily módon nem bírja a nép támogatását, Amerika immár nincs abban a helyzetben, hogy szakadatlanul háborúban álljon vagy háborúkat tartson fenn, sőt még a birodalom fenntartása is meghaladja lehetőségeit. Európa tehát hosszabb távon nem számíthat az amerikai oltalomra, holott az európai országokat éppen most okoz jogos aggodalmat az Ukrajna elleni orosz agresszió. Ez akkor is visszavonulás, ha Amerika vezetői megpróbálják győzelemnek, vagy legalábbis jövedelmező ügyletnek beállítani.
Európában mindezzel szemben igen nagy a megosztottság. Az európai vezetők egyrésze továbbra is megpróbál Uncle Sam kezébe kapaszkodni, mások egyáltalán nem is tartanak az orosz terjeszkedéstől. De az országokon belül is nagy a megosztottság. Az ukrajnai függetlenség legszenvedélyesebb francia támogatói egyben azt szeretnék, ha Franciaország lemondana függetlenségéről egy elképzelt európai szuperállam javára. A szuverenisták viszont hajlamosak Oroszország csodálói közé állni. Mindezeket a jelenségeket Manent arra vezeti vissza, hogy az Európai Unió téves feltételezésre épült. Éspedig arra a hiedelemre, hogy beköszöntött az örök béke koraszaka. Kezdetben csupán azért, mert ott volt a hatalmas amerikai védőernyő, később pedig egyre inkább elhatalmasodott az európai döntéshozókon a meggyőződés, hogy a jog birodalmát hozzák létre, ez pedig megszabadítja Európát a háború okozójától, a nemzetnek nevezett ósdi, barbár képződménytől. Azt pedig, hogy egyesek szeretik a maguk hazáját, az uralkodó felfogás minden igazságtalanság forrásának tekintette. Európának ez az ideologikus értelmezése súlyos ellenérzéseket váltott ki az európaiak jelentős részéből, és az ellenérzés áttevődött az uralkodó nézetrendszer több más elemére is, ezzel magyarázható, hogy a szuverenisták követői rokonszenvet, vagy legalább is megértést tanúsítanak Putyin rendszere iránt.
Manent abban látja a megoldást, hogy Európa igyekezzék összeegyeztetni a nemzethez tartozást az európaisággal. Egyetlen társadalom sem képes az erő jelenléte nélkül érvényt szerezni az igazságnak, és éppen ebben rejlik az eddigi európai építkezés gyengesége. Ez pedig nagy baj, hiszen az Európai Unió éppen a nemzetállamok gyengeségét volt hivatva orvosolni.
Az európai életforma védelemre szorul, és Manent szerint most Ukrajnában kell megvédeni. Cikke Donald Trump és Volodimir Zelenszkij kínos fehér házi veszekedése után, de Zelenszkij elnök kapitulációval és bocsánatkéréssel felérő nyilatkozata előtt jelent meg.