„Európa legnagyobb problémája nem a katonai, hanem kulturális természetű” – olvassuk a Die Zeit interjúját Ivan Krasztev bolgár politológussal.
Donald Trump elnök megválasztása óta repedések keletkeztek az Egyesült Államok és Európa szövetségében. Pontosabban a repedések már régóta ott vannak, csak eddig Európa nem foglalkozott velük. Most azonban Washington tudtul adta, hogy Európa ellenében is érvényt szerez birodalmi érdekeinek, így Európa hosszabb távon nem számíthat biztosan az amerikai oltalomra – sőt, Grönland kapcsán Trump hovatovább európai országok területi szuverenitását veszélyezteti, ha nem is Európában, legalábbis a maga partjainak közelében. Már nemcsak Elon Musk, hanem komoly elemzők is lehetségesnek tartják, hogy a NATO felbomlik vagy legalább háttérbe szorul. A múlt héten kirobbant Signal-botrányból kiderült, hogy az amerikai kormánynak elege van a potyautas Európából.
Ez még békeidőben is aggasztó lenne. Most azonban különösen az: egyre többen tartanak tőle, hogy Moszkva étvágya tovább nő. A német hadsereg friss jelentése például reális lehetőségnek tartja, hogy Oroszország már ebben az évtizedben európai NATO-tagállamokat támadhat meg. Nem meglepő, hogy Európa vezető hatalmai drasztikus lépésekre szánták el magukat, és gőzerővel fegyverkeznének. Akad olyan NATO-tábornok is, aki már a hadigazdálkodás bevezetését tartaná szükségesnek.
Az elemzők többsége azonban igencsak szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy Európa képessé válhat a közeljövőben (5-10 év alatt) saját védelmét szavatoló haderőt felállítani és biztosítani a kontinens stratégiai autonómiáját, pedig Macron elnök pontosan ezt hirdette meg. Mint az UnHerd magazinban Wolfgang Münchau tanulmánynak is beillő esszéjében kifejti, Európa gazdasági és politikai értelemben sincs olyan helyzetben, hogy egyhamar saját védelméhez szükséges haderőt állítson fel. Európából a hidegháború vége óta kiveszett a haderő fejlesztéséhez szükséges technológiai háttér és tudástőke. „2023-ban Németországban nyolc professzor foglalkozott nukleáris kutatásokkal, miközben 173 genderstudies-professzor volt alkalmazásban.” Az EU lemaradt a technológiai fejlődésben, így aligha tud csúcsfegyvereket gyártani. Ha meg volna is a szükséges technológiai tudás, akkor sem lenne rá pénz – figyelmeztet Münchau. Az európai gazdaságok már most is szenvednek a magas költségvetési hiánytól, így aligha tudnak kellő összeget fordítani hadseregfejlesztésre, hacsak nem hoznak létre pénzügyi uniót, amit viszont eddig minden vezető hatalom, mindenekelőtt Németország mereven elutasított. A döntések összehangolásához pedig a mostaninál sokkal nagyobb központosításra lenne szükség, ám az EU tagállamai nem mutatkoznak hajlandónak szuverenitásuk feladására. Még ha mindezeket az akadályokat sikerülne is leküzdeni, akkor is kérdéses, hogy Európa képes lenne elég katonát toborozni – jegyzi meg Münchau.
A szemle elején idézett Krasztev is hasonló aggodalmának ad hangot: Európa mentális és kulturális értelemben is felkészületlen a hadviselésre, vagy akár csak az arra, hogy stratégiailag felkészüljön rá. Az európai integráció és az Európai Unió a békét garantáló együttműködésként jött létre – emlékeztet a bolgár politológus. Európa országai a békesség, a jó szomszédi viszony és persze a kényelem érdekében leépítették a hadseregeiket, és eltörölték a sorozást. „Európa népeit sikerült pacifikálni, és meggyőzni őket arról, hogy nem törhet ki háború.” Most viszont száznyolcvan fokos fordulatot kellene venni, és arról kellene meggyőzni őket, hogy muszáj fegyverkezni. Krasztev azt reméli, hogy az elmúlt évtizedekben túlzottan is európaiakat most majd mégis sikerül felébreszteni pacifista szendergésükből.