Az iszlám dzsihád katonái sem tehetnek meg mindent a szent ügy érdekében. Az ellenséggel szemben is tartaniuk kell magukat bizonyos szabályokhoz. Szerencséjükre, a hadviselésre vonatkozó vallási rendelkezések meglehetősen rugalmasan értelmezhetők. 

A hadviselésre a legtöbb kultúrában – az ókori Japántól és a görög városállamoktól a lovagi kultúrán át a fejlett Nyugatig – szigorú, írott vagy íratlan szabályok vonatkoznak, amelyek meghatározzák, hogy még a legádázabb ellenséggel szemben is mely cselekedetek megengedettek, és melyek tilosak.

De vannak-e a dzsihádnak, az iszlám nevében viselt szent háborúnak is szabályai, és ha igen, mik azok? – teszi fel a kérdést Michael Moss és Souad Mekhennet a New York Timesban. A szerzőket az gondolkoztatta el, hogy egy riportjuk során iszlám fegyveresek túszul akarták ejteni, és agyon akarták lőni őket. Ugyancsak moszlim vendéglátójuk azonban ehhez nem járult hozzá. Márpedig az iszlám vallási szabályok értelmében vendéget csak a vendéglátója beleegyezésével szabad túszul ejteni és kivégezni.

„A szent háború harcosa csak akkor tehet meg valamit, ha egészen biztos cselekedete erkölcsösségében” – idézik dr. Mohammad al-Massarit, a Tajdeed.net internetes fórum szerkesztőjét, a dzsihád szabályainak szakértőjét.

A szent háborúra vonatkozó szabályok nem mindig mentesek az ellentmondásoktól, de azért vannak olyan előírások, amelyeket minden magára valamit is adó iszlám terroristának be kell tartania. Többnyire persze akad kiskapu is.

A Korán szerint például tilos ártatlanok életét kioltani. Másrészt viszont a moszlimoknak ellent kell állniuk az elnyomással szemben, és az elnyomókat akár el is pusztíthatják. Ennek azonban gyakran ártatlanok is áldozatul esnek. De ez az ellentmondás minden további nélkül feloldható. „Az ártatlan áldozatok a mennybe jutnak, és nem szenvednek”, ezért a szent háború harcosának nincs oka a lelkifurdalásra.

Az iszlám szabályai szerint az öngyilkosság is tilos. Akkor hát hogyan fogadható el az öngyilkos merénylet? Úgy, hogy az öngyilkos merénylőt mártírnak tekintik, aki életét az iszlám védelmében áldozza fel, amit viszont már megengednek a vallási előírások. És mi a helyzet az iraki síita és szunnita terroristákkal, akik egymást pusztítják? Hiszen az iszlám szabályok szigorúan tiltják, hogy moszlim moszlim ellen forduljon. Mivel az iraki síiták és szunniták egymást hitetlennek tekintik, ez a szabály rájuk nem vonatkozik.

A jogszerű dzsihád gyorstalpaló tananyagából többek közt az is kiderül, hogy a szent háborúhoz gyerekeket is szabad toborozni, mert ha elesnek, ők szintén a mennybe jutnak, ott pedig rögtön 20 évessé válnak, így minden kényszerű várakozás nélkül részesülnek az üdvözült férfiakra váró hurik gyengéd szolgálatában.

Feltéve persze, hogy az erre vonatkozó egyéb szabályokat is betartják. Az iszlám ugyanis előírja azt is, hogy csak a 15 évesnél idősebb, adósság nélküli, ép elméjű fiatalt lehet csatasorba állítani, akinek szülei hozzájárulnak, hogy részt vegyen a szent háborúban.