„Aggasztó, hogy az iskolázottság válik a demokrácia legfontosabb törésvonalává. A tanultak és a tanulatlanok elkülönülése kétélű jelenség. Az iskolázatlanok félnek az életüket és tapasztalataikat nem ismerő intellektuális sznobok kormányzásától. Az iskolázottak pedig attól félnek, hogy a világ működését nem ismerő tudatlanok dönthetnek sorsukról. A két csoportot nagyon nehéz lesz közelíteni egymáshoz” – írja David Runciman cambridge-i politológus a Guardianben.

A jobb híján jobboldali populistának nevezett politikai pártok előretörését legtöbbször a vagyoni és generációs különbségekkel szokták magyarázni. Runciman szerint azonban ennél sokkal fontosabb az iskolázottság. Legalábbis a Brexit és az amerikai választás esetében a választói csoportok közötti leginkább meghatározó különbség a végzettség: a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők zöme Brexit- illetve Trump-párti.

A populista politikusok sikerét kritikusaik ezért előszeretettel tudják be a választók tudatlanságának. Ebben nincs sok újdonság, hiszen a demokráciát Platóntól kezdve már az ókori görögök is gyakran a tömegek zsarnokságának tekintették. A 19. században, sőt a 20. század elején is sokan tartottak tőle, hogy a választói jog kiszélesítése a szegény és egyúttal tudatlan emberek uralmához vezet. Runciman megpendíti, hogy a minimális állam libertárius elmélete is a tudatlan tömegek politikai befolyásának korlátozását hivatott szolgálni: minél inkább a piac láthatatlan keze irányítja a gazdaságot, annál kevesebb mozgástér marad a politika és vele a tudatlan tömegek számára. A tehetősek és a középosztályok attól féltek, hogy ha a szegények politikai jogokat kapnak, egyszerűen kiforgatják őket a vagyonukból. Bár ez nem történt meg, kétségtelen, hogy a jóléti állam megerősödése összefügg a demokratikus jogok elterjedésével.

Runciman azonban úgy véli, hogy a kortárs elitellenesség hátterében elsősorban nem a vagyoni egyenlőtlenségek állnak, hanem sokkal inkább a kulturálisak. Óva int attól, hogy az iskolázatlanságot egyszerűen a tudatlanság és a hozzá nem értés szinonimájának tekintsük. Az egyszerű emberek könnyen manipulálhatók, de az iskolázottság sem garancia az elfogulatlan értékítéletekre. Az oktatás leginkább sajátos szocializációs környezetnek tekinthető. Az iskolában nemcsak ismereteket szerzünk, hanem íratlan magatartási normákat és értékrendet is elsajátítunk. Runciman felidézi Christopher Achen és Larry Bartels politológusok Demokrácia realistáknak, avagy miért nem eredményeznek felelős kormányzatot a választások című idén megjelent könyvét, amelyben a szerzők azt állítják, hogy a tanult elitek és a szakértők sem hoznak jobb ítéleteket, csak sokkal kifinomultabban és koherensebben érvelnek saját meggyőződéseik és értékeik mellett, mint a kevésbé iskolázottak. „Az oktatás segít, hogy megfelelő érveket találjunk preferenciáink mellett, ami igen nagy előny a munkaerő-piacon. Ám abban nem segít, hogy személyes preferenciáinkat a legjobb érvekhez igazítsuk.” Runciman felidézi, hogy az összeesküvés-elméletek tekintetében sem feltétlen okoz mennyiségi különbséget az iskolázottság. A globális felmelegedésben kételkedők körében az egyetemi végzettséggel bírók aránya nem alacsonyabb, mint a kevésbé képzetteké. A haladó baloldal által kedvelt Corbyn munkáspárti elnököt támogatók 55 százaléka hiszi, hogy a brit titkosszolgálat is igyekezett megakadályozni Corbyn pártelnökké választását. Az értékválasztásban viszont már számít az iskolázottság. Az értelmiség jellemzően sokkal inkább nyitott a liberális és kozmopolita értékekre, mint a diplomával nem rendelkezők, akik egyre inkább árulónak tekintik az elkülönülten élő elitet. Ők ugyanis sokkal fontosabbnak tartják a közösségi összetartást és a rendet, amit akár autoritáriusabb kormányzás árán is előnyben részesítenek. A migrációs válság is ezeket az alapvető ideológiai ellentéteket hozta felszínre. Az iskolázottság meghatározza a párválasztást, az ismeretségi kört és a jólétet is, így az ideológiai különbség a képzettek és a képzetlenek közötti fizikai szakadék elmélyülésével jár.

A szegényebb tömegek akaratérvényesítését jelentős mértékben korlátozta a szakértők hatalma: a korábbi populista fellángolások ellenére a gazdaság és a politika kulcspozícióit az elit tagjai foglalták el. A központi bankokat és az egyéb, nem választott, ráadásul a törvényhozástól és a végrehajtó hatalomtól egyaránt viszonylag független testületeket nem demokratikusan választják, ami jelentősen mérsékelte a populista igények érvényre juttatását – írja Runciman. Abban azonban már egyáltalán nem biztos, hogy az egyszerű emberektől kulturális és ideológiai értelemben is egyre inkább elszigetelt elitek képesek lesznek elbarikádozni hatalmukat. Az embereknek ugyanis kezd elegük lenni az elitek világnézetéből és morális felsőbbrendűségéből, s a feszültség egyre nő. „Lehetséges, hogy az iskolázottsági szakadék szétszakítja a finom szálakat, amelyek egyben tartják a képviseleti demokráciát” – figyelmeztet Runciman.