Az interneten egyre gyakoribbak a személyiségi jogi visszaélések. Már az Egyesült Államokban, a szólásszabadság fellegvárában is egyre több jogász szorgalmazza, hogy az interneten szigorítsák a véleménynyilvánításra vonatkozó szabályokat.
„A szavak gyorsabban terjednek, mint azt az Alapító Atyák, vagy a modern szólásszabadság elvét kidolgozó bírák valaha gondolták volna. Az internet lehetővé teszi, hogy széles közönséget érjünk el, és rengeteg emberrel osszunk meg olyan dolgokat, amelyeket korábban négyszemközt mondtunk volna el. A világháló elmosta a nyilvános és a magánszféra határát” – írja Drake Bennett, a Boston Globe kolumnistája.
Bennett esszéjének apropója két nemrégiben történt eset. Januárban hosszú, több éves viták és jogi csaták után felfüggesztették a Juicy Campus egyetemi pletykafórumot. Hasonlóan nagy vitákat váltott ki egy másik internetes oldal is, ahová ezer olyan amerikai nevét és címét töltötték fel, aki támogatja a melegházasságokat tiltó, tavaly novemberben elfogadott alkotmánymódosítást. A lista nyilvánosságra kerülése után többen fenyegető e-maileket és telefonokat kaptak.
Mint arról a Metazin is beszámolt, az elmúlt években számos olyan eset történt, amelynek kapcsán felvetődött az internetes szólásszabadság korlátozásának szüksége. Elsősorban a tragikus kimenetelű online zaklatások után erősödtek fel a törvények szigorítását követelő hangok. Néhány éve Angliában egy tizenhárom éves fiút öngyilkosságba kergettek az osztálytársai. Azt terjesztették róla az interneten, hogy meleg. Egy tizenöt éves kamaszlány pedig osztálytársainak névtelen éjszakai telefonhívásai miatt végzett magával. A kamerás mobiltelefonok korában senki sincs biztonságban: bárkit, bármikor megaláztatás érhet.
Dél-Koreában egyre több áldozatot követel az internetes rágalmazás. Tavaly ősszel nagy vihart kavart egy híres fiatal színésznő öngyilkossága. Szeptember végén az online fórumokban elterjedt a pletyka, hogy Csoj Csin Szil közel kétmillió dollár uzsorakölcsönt adott egy kollégájának, aki nem tudott törleszteni, és az öngyilkosságba menekült. Alig néhány nap alatt az internetes fórumokat elárasztották a Csojt gyalázó hozzászólások. Bár a pletykáknak semmi alapja nem volt, Csoj nem volt képes feldolgozni a támadásokat, és véget vetett életének. Dél-Koreában meglehetősen gyakoriak a hasonló esetek. Csoj halála óta két újabb celeb végzett önmagával: mindkettőjüket azzal vádolták az internetes fórumokon, hogy melegek. A kormány fontolgatni kezdte, hogy szigorítja az internetes fórumok szabályait, és online rágalmazási törvényt fogad el. A konzervatív párt képviselői az anonim hozzászólás lehetőségének megszüntetését szorgalmazzák: azt szeretnék, ha mindenki csak saját nevén írhatna a fórumokon. Így a rágalmazók gyorsan utolérhetők és felelősségre vonhatók lennének. Egyúttal azt is szeretnék elérni, hogy az ügyészség feljelentés nélkül is eljárást indíthasson a rágalmazók ellen.
Az Egyesült Államokban is egyre több jogász veti fel az internetes szólásszabadság korlátozásának szükségességét a zaklatások, a lejáratások és a megaláztatások megakadályozása érdekében – írja Bennett.
Bennett emlékeztet rá, hogy a személyiségi jogokra vonatkozó amerikai törvények a fényképezőgép elterjedése után születtek. A 19. század végén elterjedő új technika lehetővé tette, hogy bárkiről hozzáájulása nélkül fényképet készítsenek, és azt nyilvánosságra hozzák. A személyiségi jogi szabályozás célja az volt, hogy a kompromittáló felvételeket ne lehessen csak úgy közszemlére tenni.
A régi törvények azonban aligha alkalmazhatók az interneten: a fórumokra beküldött rágalmak gyorsan terjednek. Az internetes fájlmegosztókra feltöltött kompromittáló videókat bárki letöltheti: ami egyszer kikerült az internetre, azt már nem nagyon lehet eltüntetni. Az utólagos jogorvoslat sem mindig elérhető, hiszen nagyon nehéz kideríteni, hogy ki a rágalmak szerzője és feltöltője. Az amerikai törvények értelmében ráadásul a fórumok üzemeltetői nem tehetők felelőssé a hozzászólások tartalmáért, és a videómegosztók tulajdonosai sem felelősek a feltöltött filmekért. Arról nem is beszélve, hogy a pereskedés nagyon drága, és gyakran csak még inkább reflektorfénybe állítaná a megrágalmazott vagy megalázott áldozatot. És ha még sikerülne is kideríteni a pletyka forrását, akkor sem könnyű kártérítést követelni, hiszen az amerikai szabályozás értelmében a nem hivatalos személyekkel megosztott információ automatikusan nyilvánosnak minősül. Vagyis elég legféltettebb titkunkba egyetlen embert beavatnunk ahhoz, hogy legféltettebb titkunk jog szerint terjeszthető legyen.
Vannak, akik az anominitás megszüntetésével vennék elejét a rágalmazásoknak. Mások inkább a szolgáltatók felelősségét terjesztenék ki a fórumokon nyilvánosságra hozott hozzászólásokra. Megint mások azt javasolják, hogy brit mintára szigorúbban kellene szabályozni a nyilvános információkra vonatkozó előírásokat, hogy ismerőseink se hozhassák nyilvánosságra a velük bizalmasan megosztott titkainkat.
A szólásszabadság védelmezői viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy minden szigorítás súlyos mellékhatásokkal jár.
Képzeljük el például, hogy milyen abszurd következményekkel járna, ha nem mesélhetnénk exszerelmünkről új kedvesünknek, attól félve, hogy törvénysértést követünk el a volt szeretőre vonatkozó magánjellegű információk megosztásával.
Ha a szolgáltatókat felelőssé tennénk az oldalaikon elhelyezett tartalmakért, akkor megbénulna az internet. Arról nem is beszélve, hogy a szólásszabadság ilyen korlátozása politikai cenzúrát is lehetővé tenne. Thaiföldön például hasonló szabályokra hivatkozva tiltották le a YouTube-ról a királyt kritizáló felvételeket.