Hogyan is lehetne egyenlőségjelet tenni a muzulmán fundamentalizmus és európai kritikája közé? A Perlentaucher főszerkesztője alaposan elveri a port a neves, pesszimista angol filozófuson.

„Mi célja lehet John Graynek azzal, hogy szimmetrikus fundamentalizmusokról beszél? Nyilván így akarja alátámasztani borúlátó világszemléletét” – írja Thierry Chervel, a német metazin, a Perlentaucher főszerkesztője.

A Metazinban is követhető volt 2007 elején az a parázs vita, amely a multikulturalizmus körül zajlott a Perlentaucher hasábjain. Ian Buruma holland–angol író könyvében azt fejtegette, hogy akik Európa nevében az iszlámot támadják a muzulmán fundamentalizmus miatt, azt kockáztatják, hogy ellehetetlenül az európai muzulmánok integrációja. Ebben a hibában látta vétkesnek Ayaan Hirsi Alit, a muzulmán nők elnyomatása ellen küzdő szomáliai–holland aktivistát, aki nézetei miatt amerikai emigrációba kényszerült. Timothy Garton Ash a könyvet ismertetve „fundamentalista felvilágosodáspártinak” nevezte Hirsi Alit, bár bátorságát nagyra értékelte. Pascal Bruckner francia filozófus védelmébe vette Hirsi Alit, és multikulturalistának nevezte Burumát és Garton Asht. Mindketten visszautasították a vádat, és úgy fogalmaztak, hogy sem a multikulturalizmus, sem a türelmetlenség nem jó eszköz a bevándorlók integrálásához: egészséges középutat kellene találni a két véglet között.

Timothy Garton Ash júliusban kiadott esszékötetében ismét közzétette egykori, vitatott cikkét, de egy tízsoros lábjegyzetben visszavonta a „fundamentalista felvilágosodáspárti” kifejezést, amivel Hirsi Alit illette egykor. Ezt aztán igen rossz néven vette tőle John Gray, akit a Perlentaucher főszerkesztője az új brit filozófia „sötét hercegének” nevez, minthogy Gray önsorsrontónak tekinti az emberiséget. Ez esetben a brit filozófus elkerülhetetlennek látja a vallásellenes (felvilágosodáspárti), illetve a muzulmán fundamentalizmus közötti összeütközést (ámbár ennél sokkal veszedelmesebbnek tartja a környezetrombolást).

Thierry Chervel szerint a felvilágosodás és a fundamentalizmus egymást kizáró fogalmak. Felületesnek tartja Gray érvelését, miszerint az elmúlt évszázadban a terror terén a vallástalanok jártak élen. Lenin és Mao csakugyan a felvilágosodás tanítványainak tekintették magukat. Csakhogy Chervel szerint tévedtek ebben. Ők Marxnak is leegyszerűsítő tanítványai voltak, márpedig maga Marx sem volt a felvilágosodás képviselője. Chervel szerint ugyanis a felvilágosodás önálló gondolkodást jelent, márpedig a marxizmus dogmatikus exegézist művelt, szövegmagyarázatokra építette cselekvését, miként a vallások. Csak épp más szöveget használt. Fundamentalizmus volt, mert egy bizonyos szöveg ígéreteihez kívánta igazítani a valóságot.

Az iszlám nyugati kritikájában viszont semmi ilyesmit nem találunk. Nyugaton vannak intoleráns jelenségek, van közöny, rasszizmus, de ezek éppen hogy nem a felvilágosodás számlájára írandók.

Chervel ennél is tovább megy: csak az olyan gondolkodást tartja összeegyeztethetőnek a felvilágosodással, amely toleráns, együtt érző és demokratikus. Pedig például a jakobinus terror irányítói bizonyára nagyon rossz néven vették volna, ha valaki kizárja őket a felvilágosodás köréből.