A nyitás politikájának meghirdetése óta eltelt harminc évben Kína a globális kereskedelemnek köszönhetően vált ismét meghatározó nagyhatalommá. Most viszont a globalizáció árnyoldalait is megtapasztalja.
„A kínai vezetés élt a globalizáció nyújtotta lehetőséggel, és átalakította az országot. Újabban pedig a megnövekedett gazdasági befolyását kihasználva próbálja átalakítani a világ Kínáról alkotott képét. Azt akarja megmutatni, hogy az ország már nem Mao elmaradott forradalmi állama, hanem modern nagyhatalom. Csakhogy a gazdasági növekedést lehetővé tevő globalizáció igencsak megnehezíti ezt a PR-feladatot” – írja Jeffrey Wasserstrom, a Kaliforniai Egyetem Kína-szakértője a Yale Global webmagazinban.
A gazdasági válság kirobbanása óta világossá vált, hogy a világkereskedelem volumenének növekedését meglovagoló Kína mennyire kiszolgáltatott. A globalizáció korábbi haszonélvezője most a globális gazdaság hátrányaival is közelebbről megismerkedhet. Hiába a korábbi évtizedek során felhalmozott hatalmas devizatartalék, hiába a tíz százalék körüli éves növekedés: a nyugati országok gazdaságát megrázó hitelpiaci válság hullámai Kínát is elérték. A hazai termelést és a munkahelyeket féltő Amerika és Európa drágább jüant akar, ám a jüan 20 százalékos felértékelődése 4 százalékkal csökkentené a kínai GDP-t, mivel a termelés az olcsóbb távol-keleti országokba költözne. Ez tömeges gyárbezárásokkal és megugró munkanélküliséggel járna, ami akár a rezsim létét is veszélyeztetné. Nem csoda hát, ha a kommunista vezetés még a nyugatihoz hasonló ingatlanpiaci buborék kialakulását is kockáztatva mindent elkövet, hogy leszorítsa a jüan árfolyamát.
Wasserstrom azonban elsősorban nem a globalizáció gazdasági következményeit vizsgálja. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a pártvezetés már pusztán a hazai lakosság körében igyekszik erősíteni legitimitását. A cél az, hogy a korábban izolált Kína gazdasági súlyával arányos nemzetközi politikai szereplővé lépjen elő. Kína a globális média nyújtotta lehetőségeket kihasználva az elmúlt évtizedben egyre inkább igyekszik elhitetni a világgal, hogy az egypártrendszer fennmaradása ellenére Peking szakított a maoista elvekkel, és szalonképes rezsimmé vált.
A tavalyi frankfurti könyvvásár és az idei Nobel-díj körüli botrányok megmutatták, hogy a globális médiajelenlét könnyen visszafelé sülhet el. A frankfurti vásár szervezői visszamondták két, a pekingi pártvezetéssel szemben kritikus újságíró meghívását, miután Kína – a könyvvásár idei díszvendége – azzal fenyegetőzött, hogy távol marad a könyvvásárról. A pekingi hatóságok ezzel PR szempontból kínos győzelmet arattak. Az elmúlt években többször előfordult az is, hogy Peking a rezsimmel szemben kritikus emigráns ellenzékieket is megpróbálta elhallgattatni. Heves tiltakozást váltott ki a pártvezetésből Liu Hsziao-po ellenzéki emberi jogi aktivista Nobel-díja is, hiszen Hsziao-po jelenleg is börtönbüntetését tölti „az államhatalom megdöntésére való felbujtásért”.
Amíg Kína kevesebb nemzetközi fórumon volt jelen, és amíg alapvetően a nyers szembenállás politikáját folytatta, nem voltak zavaróak az efféle incidensek. Mióta azonban a globális diplomáciai offenzíva útját választotta, egyúttal több kellemetlen afférban, sőt, nyilvános megbélyegzésben van része.