„Hajlamosak vagyunk tudósnak képzelni magunkat, valójában azonban ügyvédek vagyunk” – idéz egy pszichológust a Mother Jones hasábjain Chris Mooney tudományos szakíró.

Az idézet azt hivatott érzékeltetni, hogy ha olyan állítással vagy ténnyel szembesülünk, amely cáfolja véleményünket, akkor nem az igazság kiderítésére mozgósítjuk energiáinkat, hanem álláspontunk védelmezésére.

A mások rögeszméit persze hajlamosak vagyunk megmosolyogni. A klasszikus példa a Keresők nevű szektáé, amely az ötvenes évek elején a világ végére készülődött, és pontosan meghatározta a dátumot, amikor a földönkívüliek az igaz hívőket magukkal viszik a Föld pusztulása előtt. Leon Festinger, a kor egyik legjelesebb pszichológusa és kollégái beépültek a szervezetbe, hogy felmérjék, hogyan reagál majd a szekta az elmélet csődjére. Nos, azt tapasztalták, hogy a jóslat összeomlása csak megerősítette a tagokat hitükben: azt találták ki, hogy az ő kiállásuk mentette meg a Földet.

Azóta minden évre esett egy-két alapos kutatás, amely bizonyította, hogy az emberek nemigen hisznek a nézeteiket cáfoló tényeknek. Monica Prasad, a Northwestern University szociológia tanára például kiderítette, hogy megrögzött republikánus szavazók még magának Bush elnöknek sem hitték el, hogy Szaddám Huszein iraki elnöknek semmi köze sem volt 2001 szeptemberének New York-i  és washingtoni merényleteihez.

Szociológusok ezt nem tekintik teljesen irracionális magatartásnak. Először is nem könnyű egy élet szellemi munkáját egyszer csak érvényteleníteni. Másodszor is saját közegében az ember egyszeriben veszít tekintélyéből, ha feladja a közös álláspontot.

A baloldallal rokonszenvező szerző elismeri, hogy korántsem csupán a jobboldaliak szoktak ellenállni a tényeknek, a tudományos igazságnak. A védőoltásokkal kapcsolatos babonás idegenkedésben például baloldaliak járnak az élen.

Úgy találja azonban, hogy a jobboldalon több tudományellenes nézet hódít, például az evolúció vagy a klímaváltozás kétségbe vonása, a lombikbébi program és az őssejtkísérletek ellenzése. S ami fő, vezető republikánus tisztségviselők is osztják ezeket a nézeteket, a demokratáknál viszont legalább a vezetők nem hiszik, hogy a védőoltások autizmust okoznak.

A lényeg azonban az, hogy bizonyos helyzetekben mindannyian képesek vagyunk elvakultan viselkedni. Márpedig, mint a Metazinban többször is olvasható volt, a mai információs technikák korában a közönség azokat a hírforrásokat választja ki, amelyek ideológiailag közel állnak hozzá, s amelyek így tovább erősítik előítéleteiben. Ezzel magyarázható, hogy sok mai demokratikus társadalomban egyre radikalizálódnak a nézetek és mélyül a politikai szakadék.

Chris Mooney azzal zárja cikkét, hogy ha nem az észre akarunk hatni, hanem a szívre, akkor mégiscsak meggyőzhető az ember valamely nézetének téves voltáról. Kérdés azonban, hogy a mai polarizált hírvilágban egyáltalán találkozik-e a polgár az övétől eltérő nézetekkel olyan helyzetben, amelyben a szívére is lehet hatni.