„A természetbeni juttatások olyan dolgokhoz juttatják a segélyezetteket, amelyeket azok nem sokra értékelnek. Ráadásul perverz módon arra ösztönzik őket, hogy kevesebbet dolgozzanak és kevesebbet takarítsanak meg” – írja Edward Glaeser, a Harvard Egyetem közgazdásza a Bloomberg gazdasági portálon.
A jobb- és a baloldal évtizedek óta nem jut egyetértésre a szegények felzárkóztatásának és integrációjának mikéntjéről. A baloldal a segélyezés fokozását, a jobboldal inkább a szegénység kulturális okainak felszámolását szorgalmazza.
Glaeser igyekszik nem ideológiai alapon megközelíteni a vitát. Nem utasítja el a társadalmi újraelosztást, inkább azt vizsgálja, hogy a segélyezésnek milyen formája a leginkább hatékony a szegénység elleni küzdelemben.
Elismeri, hogy a természetbeni juttatások elsőre vonzónak tűnnek. Hiszen az emberek gyakran irracionálisak, és fölösleges dolgokra költik a pénzüket, ezért ésszerűnek látszik, hogy pénz helyett ebédjegyet és egészségügyi szolgáltatást adjunk a szegényeknek. Csak az a baj, hogy a természetbeni juttatásokat kiötlő kormányhivatalnokok sem feltétlenül racionálisabbak. Például korántsem világos, hogy a szegények, akik között nagyon magas az elhízottak aránya, vajon tényleg étkezési utalványra szorulnak-e.
Glaeser szerint nincs rá bizonyíték, hogy a természetbeni juttatások hatékonyabbak lennének a pénzbeli segélynél. Még csak abban sem nagyon segítenek, hogy a szegény családok gyerekei részesüljenek a támogatásokból. Valójában a kormányok csak azért szeretik a természetbeni juttatásokat, mert az irracionális választók ezt várják tőlük. Ez az oka, hogy Amerikában az elmúlt közel fél évszázad során 37 százalékról 74 százalékra emelkedett a természetbeni juttatások (ide sorolják a szociális egészségügyi ellátást is) aránya a segélyezés összköltségében.
A pénzbeli juttatások nagy előnye, hogy folyósításuk jóval kisebb költséggel jár, hiszen kevesebb az adminisztráció. A pénztámogatásban részesülő szegények kevésbé érzik megbélyegezve magukat. Ráadásul a pénzbeli segélyek munkára ösztönöznek. Amerikában ugyanis a lakhatási támogatás, a szociális étkezési jegy, sőt a szociális egészségügyi ellátás is csak az alacsony jövedelmű és megtakarítással nem rendelkező polgároknak jár. Ha kicsit jobban keresnek, csökken vagy megszűnik a támogatás, ezért nem áll érdekükben többet dolgozni, véli Glaeser.
A készpénzes támogatások – mint például az adókedvezmény vagy a libertárius Milton Friedman által javasolt negatív jövedelemadó – viszont munkára ösztönöznek. Glaeser még azt sem bánná, ha az állam többet költene a szegények támogatására, feltéve, hogy ésszerű módon, vagyis elsősorban pénzbeli segélyek formájában teszi.