„Kutatások szerint Amerikában csökken a faji előítéletesség, a pártállás szerinti előítélet viszont egyre nagyobb. Már nemcsak a politikát, hanem a randevúzási döntéseket, a házasságokat és a munkavállalást is befolyásolja. A ’pártizmus’ bizonyos értelemben erősebb a rasszizmusnál is” – kommentálja a pártos elfogultságra vonatkozó legfrissebb méréseket Cass Sunstein a Bloomberg hasábjain.

Mint arról a Metazin is beszámolt, a jobb és a baloldal hívei között egyre nagyobb az ideológiai szakadék, mindkét oldalon nő a kompromisszumot, sőt a párbeszédet is elutasító, a táboron belüli megfelelési kényszertől fűtött hisztérikus radikálisok aránya.

Öt évtizede a republikánus párt híveinek 5, a demokratáknak mindössze 4 százaléka bánta, ha gyereke a másik pártot támogató házastársat választott. Ma viszont már 49 illetve 33 százalék az arány – idéz Sunstein egy másik felmérést. A republikánus szavazók a demokratákat még a melegeknél és a segélyből élőknél is jobban utálják. Az ellenszenv kölcsönös, a demokraták a nagyvállalatoknál is kevésbé kedvelik a jobboldal híveit. Egy júniusban publikált kutatás szerint a mindennapi döntéshozásban a faji előítéletességnél is erősebb a pártpreferenciával kapcsolatos sztereotípiák ereje.

Sunstein elsősorban a pártokat és a médiát teszi felelőssé a politikai előítéletekért. A választók ellenszenve a politikai közbeszéd egyoldalúságának köszönhető. Sunstein már egy évtizede felhívta rá a figyelmet, hogy az internet és a személyre szabott hírek tovább erősítik a pártosságot és az ideológiai megosztottságot.

A polarizáció erősödése még aggasztóbbnak tűnhet, ha hozzátesszük, hogy a választók gyakran az alapvető tényekkel sincsenek tisztában – jegyzi meg a kérdés kapcsán Ilya Somin amerikai jogászprofesszor, akinek a politikai tudatlanság veszélyes következményeit tárgyaló könyvét a Metazin is ismertette.

Somin nem vitatja, hogy a jelenség káros, ám hozzáteszi, hogy jó oldala is lehet a politikai fanatizmusnak. „A ’pártizmus’ hatására nő a saját oldal vezetőivel szembeni tolerancia, és olyan dolgokat is elnézünk nekik, amiket a másik oldalnak sosem bocsátanánk meg. Minél ostobábbnak és kártékonyabbnak gondoljuk a másik oldalt és híveit, annál kevésbé fogjuk kritizálni saját pártunk kifogásolható döntéseit.” A korábban határozottan háborúellenes baloldal többnyire csöndben tűri, hogy Obama elnök már második háborúját vívja kongresszusi felhatalmazás nélkül. A republikánusok pedig, akik ma zajosan tiltakoznak az állam duzzadó szerepvállalása ellen, George W. Bush idején szó nélkül hagyták a költségvetési hiány megugrását.

Persze már azon is lehetne vitatkozni, hogy ebben több-e a jó, mint a rossz. Somin arra sem tér ki, hogy a pártpolitikai fanatizmus egyúttal a korrupciót is erősíti, mivel a saját oldal vezetői iránti tolerancia ezen a téren is egyre nő. A hiszterizált hívek nemcsak a programtól és az ideológiától való elkanyarodást nézik el saját politikusaiknak, hanem a korrupció ellen sem emelnek szót, hiszen ez csak gyengítené az egységet és elkerülhetetlenül a megvetett és rettegett ellenfél malmára hajtaná a vizet.