„Már nem számít alapvető készségnek az esszéírás. A nyelvészeknek is bele kell törődniük, hogy az írást egyre jobban meghatározza a szóbeliség” – olvassuk John McWhorter, a Columbia Egyetem professzorának cikkét a Daily Beasten.

Korábban még a kevésbé iskolázottak is birtokában voltak az alapvető fogalmazási készségnek. McWorther felidézi, hogy az amerikai polgárháború katonáinak levelei arról tanúskodnak, hogy még az elemi oktatásban részesültek is meg tudtak fogalmazni egy levelet. Mindez már a múlté. Az értelmiség előszeretettel tűzi tollhegyre a hírességek, mindenekelőtt a celebritások különböző online megnyilatkozásainak stiláris és grammatikai hibáit. Nem is alaptalanul, hiszen a többségük valóban az általános iskola alsó tagozatos osztályaiban is kínos íráskészséggel rendelkezik.

McWorther szerint azonban hiába a fanyalgás, az írásbeliség jelentőségének csökkenése visszafordíthatatlan. A modern kultúra ismét egyre inkább szóbelivé válik. A modern technológia jóvoltából a szóbeli üzenetek is továbbíthatók és megőrizhetők. És – ellentétben a rádióval és a televízióval – a mobiltelefon és az internet  a köznapi kommunikációban is hozzáférhető, és a szóbeli közlés gyorsabb és könnyebb mint az írás. Ráadásul az élőbeszéd is könnyen rögzíthető, tehát a szó nem száll el.

Az írásbeliség visszaszorulásával a társadalmi elit kezéből egyre inkább kicsúszik az írott nyelv kontrollálásának hatalma – véli McWorther. Ahogyan egyre többen tájékozódnak elsősorban, sőt kizárólag a közösségi médiáról, az elitnek egyre kevésbé lesz lehetősége befolyásolni a közbeszéd – és közírás – szabályait. A közbeszéd normái elterjednek az írott kommunikációban. És nem csak az alacsonyabban képzettek körében – utal McWorther Cornel West, a húsz éve lényegében egyáltalán nem publikáló, gondolatatait kizárólag előadások formájában közzétevő filozófus példájára. Ezek az előadások rögzíthetők, és minden bizonnyal többen hallgatják meg őket, mint a szinte senki által nem olvasott akadémiai publikációkat. West példája – csakúgy, mint az antik bölcseké – azt erősíti, hogy az írásbeliség gyengülése nem jár elbutulással.

A világ nyelveinek többsége ma sem rendelkezik írott formával. „Ideje lenne felismerni, hogy az írásbeliség kultúrája épp olyan divat volt, mint a szokás, miszerint ha elmegyünk otthonról, illik rendesen felöltözni” – írja McWorther, arra utalva, hogy a választékosság mindig is státusszimbólumként szolgált.