„Az egyetlen etnikai kérdés, amiben az amerikai feketék és a fehérek egyetértenek, az az, hogy mindketten úgy gondolják, az etnikai viszonyok a mélyponton vannak” – olvassuk Samuel Sommers kisebbségpolitika professzor és Michael Norton cikkét a Washington Postban.
Egy múlt heti közvélemény-kutatás szerint a feketék 72, a fehérek 63 százaléka értékelte kifejezetten rossznak az etnikai helyzetet. Egy év alatt – nyilván a rendőrök feketékkel szembeni fellépése körüli erőszakhullám hatására – jelentősen, 38-ról 60 százalékra nőtt azon amerikaiak aránya, akik szerint rossz irányba változnak az etnikai viszonyok.
Sommers és Norton felidézik öt évvel ezelőtti kutatásukat, amely, összhangban a friss felmérésekkel, arra világít rá, hogy csak a helyzettel kapcsolatos elégedetlenség általános, ám az okokkal kapcsolatban nincs egyetértés. A fehérek szerint az elmúlt hatvan évben sokkal jelentősebb volt a feketékkel szembeni előítélek visszaszorítása, mint ahogyan azt a feketék hiszik. A fehérek többsége ma egyenesen úgy érzi, hogy a fehérekkel szembeni előítélet nagyobb Amerikában, mint a feketéket sújtó.
Első ránézésre ez igencsak meglepő eredmény. Hogyan lehetséges, hogy miközben a feketék szinte minden szociológiai szegmensben rosszabbul állnak, a fehérek szerint ők, a fehérek a faji diszkrimináció áldozatai?
A szerzők szerint a magyarázat a fehérek lecsúszásában keresendő. A fehér munkásosztály helyzete jelentősen romlott az elmúlt évtizedekben. Az elszegényedő, ám dolgozó fehérek csakúgy, mint a segélyből élők úgy érzik, hogy véges erőforrásokért versenyeznek. Előbbiek magát az újraelosztást és az adókat sokallják, utóbbiak pedig a segélyek elosztásával elégedetlenek. Mindkét csoport számára kéznél lévő idegenek a feketék: őket lehet hibáztatni a magas adókért és az alacsony segélyekért egyaránt. Sommers és Norton kutatása szerint a fehérek úgy érzik, hogy a feketék helyzetének javulását a fehérek fizetik.
Sommers és Norton is utal rá, hogy Trump népszerűségében szerepet játszik, hogy sikeresen szólítja meg a lecsúszó fehéreket. Nem véletlen, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok is a republikánus jelölt mögé álltak be. A szerzők arra is utalnak, hogy a folyamat könnyen öngerjesztő hatású lehet. Minél inkább politikai teret kap a fehér áldozati narratíva, annál inkább megerősödhet a feketék felzárkóztatásának elutasítása.