„Mit tanultunk a tíz éve kirobbant gazdasági válságból?” – teszi fel a milliódolláros kérdést Carmen Reinhart harvardi közgazdászprofesszor és befektetési alapkezelő férje, Vincent Reinhart a Foreign Affairsben.

A 2008-ban kirobbant gazdasági válság rácáfolt az akkoriban vezető közgazdászok között is népszerű tételre, miszerint sikerült olyan piaci önszabályozó-rendszert kialakítani, amelyben szinte kizárt a mély recessziót okozó gazdasági válság kialakulásának lehetősége. Így nem csoda, hogy csak nagyon kevesen látták előre az utólag nyilvánvalónak látszó összeomlást, amely az 1930-as évek óta a legmélyebb és a leginkább elhúzódó válság volt.

A szerzők a túlzott eladósodottságot, a korlátozatlan nemzetközi tőkeáramlást és a pénzpiacok túlzottan laza állami szabályozását tartják a válság közvetlen okainak. Ezek ma már olyan kézenfekvőnek tűnnek, hogy Reinharték nem is vesztegetnek rájuk sok szót. Sokkal fontosabbnak tekintik a válságból való kilábalás tanulságait. A válság mielőbbi leküzdését háromlépcsős folyamatnak látják. Az első lépés a válság mértékének elismerése, és a veszteségek őszinte leírása. Amíg az értékvesztés elfogadása nem történik meg, nem kezdődhet meg a növekedés. Amerikában, ahol a bankcsődök és leírások gyorsan lezajlottak, sokkal korábban megindult a növekedés, mint a bankokat folyamatosan kisegítő dél-európai államokban. A második lépés annak eldöntése, hogy ki milyen arányban viselje a veszteségeket: mennyi terhelje az államot, és mit lehet a magánvállalatokra, mindenekelőtt a bankokra terhelni. Ezek után kerülhet sor a jegybank gazdaságélénkítő fellépésére. Minél előbb lép a jegybank és csökkenti a kamatokat, annál gyorsabb lesz a kilábalás. Amerika ebben is Európa előtt járt – jegyzik meg Reinharték.

A válság arra is rávilágított, hogy az önálló valuta hiánya rendkívül megnehezíti a recesszió leküzdését – folytatják a szerzők. Az eurózóna legrosszabb helyzetben lévő déli államai egyebek között azért nem voltak képesek úrrá lenni a bajokon, mert nem tudták leértékelni valutájukat, ezzel versenyképesebbé téve a gazdaságot, és egyúttal elinflálni a nemzeti valutában felvett hiteleket (feltéve persze, hogy nem követték el az eredendő bűnt, vagyis a külföldi valutában való eladósodást). Fontos tanulság továbbá, hogy a központi bankok rendkívül hatékonyan léphetnek fel a válság leküzdéséért, már ha mernek lépni és pénzt pumpálni a recesszióban lévő gazdaságba.

„Az igazi tragédia az, hogy mindebben nincsen semmi újdonság” – ismeri el Reinhart és Reinhart. A 2008-as válság fenti tanulságait tulajdonképpen már mind leírták a korábbi válságok idején. De aztán kimentek a divatból, és közgazdászok és politikusok egyaránt megfeledkeztek róluk. Amikor a gazdaság jól megy, a nagy optimizmusban eltűnik az elővigyázatosság, és a piacok túlzottan szabályozatlanná válnak, ami növeli a hitelezési kockázatokat. Amikor aztán beüt a krízis, akkor viszont túlzottan szigorúak lesznek a hitelezési korlátok, ami visszafogja a növekedést. A túlzott államadósság hozzájárul a válság mélységéhez, viszont recesszió idején éppen a fiskális szigor súlyosbítja a helyzetet – figyelmeztetnek a szerzők. „A világnak a legutóbbi gazdasági válság során újra kellett tanulnia a fenti fontos tanulságokat, s ez azt sejteti, hogy ismét el fogunk felejteni mindent. Minél inkább így lesz, annál pusztítóbb lesz a következő válság.”