„A nagy történelem az univerzum egészét, de legalábbis az emberiség történelmét akarja megmagyarázni a kőkortól kezdve egészen a jövő történelméig. Mi teszi népszerűvé az ilyen történetírást?” – teszi fel a kérdést Claudia Mäder, a Neue Zürcher Zeitung publicistája. A cikk apropója három népszerű, az emberiség történetét röviden áttekintő könyv. Yuval Noah Harari izraeli történész Sapiens című könyve a magyar olvasók előtt is ismert. A másik két könyv David Christian ausztrál történész Nagy történelem című friss monográfiája és Emmanuel Todd francia tudós Szomorú modernitás: az emberiség történelme a kőkorszaktól a Homo Americanusig című munkája.
A három könyv ugyan más-más történetet mesél el, de közös bennük, hogy a nagy történetírás perspektíváját képviselik. Mint arról a Metazin is beszámolt, egyes történészek távcsőre cserélik a mikroszkópot, és aprólékos mikroelemzés helyett átfogó, világmagyarázatnak is beillő, és egyben közérthető, egyszerű történelmi narratívákat dolgoznak ki.
Mäder szerint az átfogó történelmi narratívák a kor spirituális igényeit igyekeznek kielégíteni. A világ felgyorsult, a globalizáció és a technológiai fejlődés a hétköznapi élet bevett rendjét is felborítja, ami egzisztenciális bizonytalansággal jár. Azért népszerű a nagy történelem, mert a kor embere identitásválságban szenved: a posztmodern ember átfogó narratíva híján nem tudja, honnan jött és hová tart. Olyan, a vallást helyettesítő világmagyarázatra vágyik, amely életét tágabb perspektívába helyezi és választ ad a lét végső értelmét firtató kérdésre. Egyúttal pedig segít megtalálni a kor kihívásaira adható válaszlehetőségeket – véli Mäder. A három említett könyv kivétel nélkül az ökológiai és technológiai válság problémáit igyekszik szélesebb kontextusba helyezni és megválaszolni.
A nagy narratíváknak azonban nagy ára van – figyelmeztet Mäder. Az univerzum történetének néhány száz oldalas áttekintése szükségképp pontatlan és rendkívül leegyszerűsítő. Módszertani szempontból rendkívül aggályos, hogy a nagy történelmi narratívák elbeszélői a tények közötti hézagokat spekulációval töltik ki. Márpedig minél mélyebbre ásunk a múltba, annál kevesebb tényre hagyatkozhatunk a történelem rekonstruálásában és értelmezésében. Nem véletlen – jegyzi meg Mäder –, hogy Leopold von Ranke egyenesen történészi hübrisznek nevezte az efféle spekulatív történetírást, amely a tudomány és a vallás kérdéseit akarta megválaszolni.
A nagy történelmi elbeszélések mindig tendenciózusak és ideológiailag motiváltak – teszi hozzá Mäder. Az emberiség történetének leírása kitűnő terep arra, hogy a szerzők tudományos köntösbe bújtassák világnézetüket. Példaként a három alkotónak a kőkorszakkal kapcsolatos nézeteit említi. A liberális Harari másokkal egyetemben a szabadság, a bőség és a béke időszakának festi le a földművelés előtti időket, a fenntarthatóság miatt aggódó Todd viszont már a gyűjtögető életmódot is a modern fogyasztói társadalom pazarlásával állítja párhuzamba.
Az ilyen megközelítés azonban eleve kudarcra van ítélve – vonja meg a mérleget Mäder. A nagy történelem narratívái annyira leegyszerűsítőek, hogy az emberi cselekedetek jelentőségének gyakorlatilag egyáltalán nem marad bennük hely. A tudományosság köntösében tálalt tizennyolc perces instant világmagyarázatok olyan folyamatnak ábrázolják a történelmet, amelyet az egyes emberi cselekedeteknél jóval nagyobb erők alakítanak. Ha tényleg így van – jegyzi meg Mäder –, akkor viszont az efféle szekuláris teológiák aligha segíthetnek abban, hogy megbirkózzunk a kor kihívásaival.