„A liberálisoknak meg kell tanulniuk kiállni az értékeik mellett” – írja az Economistban Richard Reeves, a Brookings Intézet elemzője.

A második világháború után évtizedekig uralkodó liberális konszenzus komoly kihívóra akadt. A fejlett országok szinte mindegyikében előretörtek az illiberális populista pártok. Megkérdőjelezték a korábban a bal- és a jobbközép pártok által egyaránt elfogadott alapelveket – az egyéni szabadság elsőbbségét, a szabadkereskedelemmel és a globalizációval kapcsolatos elképzeléseket –, és helyettük a nemzeti szuverenitás megerősítését tartották elsődleges céljuknak.

A liberálisok erőtlennek és tanácstalannak tűnnek: nem nagyon tudják, mit kellene tenniük, véli Reeves. Az elmúlt évtizedekben belekényelmesedtek a sikerbe, és elfelejtették, hogyan is kell küzdeni. „A liberálisok olyanok, mint egy kocsmai verekedést érveléssel megnyerni akaró öltönyös főiskolai tanár.” Pedig elég lenne csak felidézniük a 19. századi liberalizmus nagyjait. Például John Stuart Mill és Alexis de Tocqueville munkásságát. Mill és Tocqueville nemcsak elmélkedett a liberalizmusról, hanem politikusként is képviselte a liberális elveket, akár börtönbüntetést is kockáztatva. A 19. századi liberálisok számára a kisemberek helyzetének javítása volt a fő cél. A szabadpiac és az egyéni szabadságjogok melletti kiállásuk nem valamilyen absztrakt meggyőződésből fakadt, hanem az akkori elittel, az arisztokráciával szemben kiszolgáltatott átlagember melletti kiállásból. Az eszköz azonban mára öncéllá vált, és a szabadpiaci dogmák doktriner képviselete megnyitotta a teret az aktív állami szerepvállalást ígérő populista pártok előtt, jegyezi meg Reeves. A liberálisoknak csak akkor lesz esélyük a választók visszahódítására, ha visszatérnek a 19. századi gyökereikhez, és ahelyett, hogy a népet igyekeznének az elit igényei szerinti átformálni, inkább szembeszállnak az előjogokat élvező elittel az egyszerű emberek igényeinek érvényesítése érdekében.

Vagyis Reeves másokhoz hasonlóan lényegében azt javasolja, hogy a liberálisoknak populistává kell válniuk. Ehhez persze nem lesz elég a baloldali gazdaságpolitika felkarolása, a kis állam, és a globális piac láthatatlan kezébe vetett dogmatikus hit elvetése. Mint Warren Breckman eszmetörténész Helena Rosenblattnak a liberalizmus történetét áttekintő monográfiája kapcsán kifejti, a liberálisok egészen a 20. század közepéig az individuális jogok mellett a közösségi erényeket is fontosnak tartották. A szabadpiaci kapitalizmus doktriner támogatása azonban aláásta a közösségi erények liberális gondolatát. Ha a társadalom elsődleges célja az elszigetelt egyének lehető legnagyobb szabadságának szavatolása, akkor a közösségi erények a háttérbe szorulnak, aminek következtében az egyének boldogtalanabbak és kiszolgáltatottabbak lesznek. A liberálisoknak ezért nemcsak a szabadpiacot megregulázó jóléti államot kell támogatniuk, hanem ki kell dolgozniuk a közjóra vonatkozó olyan elképzelést, amely összhangban van a hétköznapi emberek igényeivel.