„Ha minden emberi jog, akkor semmi sem az” – olvassuk Seth Kaplan geopolitikai szakértő és ENSZ-tanácsadó cikkét a Foreign Policyban annak kapcsán, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a nyáron felállította az Elidegeníthetetlen Jogok Bizottságát. A bizottságnak az a feladata, hogy elkülönítse az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában rögzített elidegeníthetetlen jogokat, és az elmúlt 70 évben különböző nemzetközi fórumokon elfogadott „ad hoc jogokat”. Mint Pompeo kifejtette, az amerikai alkotmánnyal összhangban lévő alapvető emberi jogok képviselete erősítheti a liberális demokráciát a világban. De ez csak a valódi egyetemes emberi jogokra vonatkozik.

A bizottság még meg sem kezdte munkáját, máris rengeteg bírálatot kapott. Bírálói attól tartanak, hogy az amerikai kormány a melegek jogainak elismerését akarja gyengíteni. Mások szerint az abortusz jogának korlátozása is elképzelhető. A bírálók azt is felhánytorgatják, hogy Amerika kilépett az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, és baráti viszonyt ápol több, az emberi jogokat sárba tipró autoriter, sőt nyíltan diktatórikus rezsimmel. Pompeót egyenesen azzal gyanúsítják, hogy az emberi jogok körének szűkítésével az ilyen országok elnyomó vezetőinek akar kedvezni.

Kaplan nem foglal nyíltan állást a vitában, ám alapvetően helyesli az emberi jogok eredeti köréhez való visszatérést. Utal rá, hogy az emberi jogokat sárba tipró államok nemzetközi szervezetek, egyebek között az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága segítségével kilúgozzák az emberi jogokat. Harmadik generációs emberi jogokat fogadnak el, amelyek gyakran ellentmondásban állnak az elidegeníthetetlen emberi jogokkal, de legalábbis relativizálják azokat, és elterelik a figyelmet a durva emberi jogi visszaélésekről. Kaplan példaként megemlíti, hogy Szíria, Jemen, Kína, Szaúd-Arábia és Pakisztán küldöttei lelkesen támogatják az ENSZ-ben az internethez való hozzáférés emberi jogként való elismerését, csak hogy az alapvető emberi jogok érvényesülését ne kérjék számon hazájukon.

Amíg a nyugati demokráciák nem szabnak gátat az emberi jogok ilyetén eltérítésének, addig aligha lesz lehetséges a valódi emberi jogok érvényesítése – véli Kaplan. Megjegyzi, hogy nemcsak a tekintélyuralmi rezsimeket kell megakadályozni az emberi jogok cinikus felvizezésében. A fejlett nyugati országoknak is nagyobb körültekintéssel és türelemmel kell eljárniuk az emberi jogokkal kapcsolatban. Nekik is törekedniük kell rá, hogy valóban csak egyetemes jogokat ismerjenek el alapvető emberi jognak. Kaplan figyelmeztető példának tartja például azon törekvést, amely tiltaná a fiúk körülmetélését. Ezek a kezdeményezések nem egyeztethetők össze számos vallási normával, így az ilyen emberjogi fundamentalizmus csak az emberi jogokkal szembeni elutasítást és ellenállást erősíti. Kaplan szerint csak azon jogokat tekinthetjük alapvetőnek, amelyek – mint például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában szereplők – kulturálisan semlegesek, vagyis bármely kultúrában élők számára elfogadhatók. Arra nem tér ki, hogy a legalapvetőbb jogok értelmezése sokszor nagyon is kultúrafüggő. Példa rá néhány, a fiúk körülmetélésénél sokkal súlyosabb következményekkel járó eljárás, mint a női „körülmetélés” vagy a női lábfej növekedését megakadályozó lábkötözés.