„Nem hinném, hogy a válság után meg tudnánk majd ítélni, hogy a diktatúrák avagy a demokráciák sikeresebbek-e a járvány kezelésében. Egyes demokráciák, mint például Dél-Korea és Németország eddig viszonylag sikeresnek bizonyultak, az Egyesült Államok viszont nem. Végeredményben nem a rendszer jellegén áll vagy a bukik a dolog, hanem azon, hogy bíznak-e a polgárok a vezetőikben, és hogy a vezetők hatékony és hozzáértő államapparátus élén állnak-e” – írja Francis Fukuyama az Atlantic magazinban.

A koronavírus kínai terjedésének idején sokan a kínai autoriter rezsim természetével magyarázták a vuhani egészségügyi válságot. Mára kiderült, hogy a demokráciák sem teljesítenek okvetlenül jobban, mint az egypártrendszer, sőt, a dél-európai válsággócok a kínainál is súlyosabb helyzetben vannak, és könnyen lehet, hogy az Egyesült Államokban még nagyobb krízis jön, miközben Kínában már újra nyitnak az üzletek.

Fukuyama szerint a válságkezelés hatékonyságát nem is lehet egyszerűen a rezsim természetéből levezetni. Sőt, válság idején nincs túl nagy jelentősége a kormányzati rendszer jellegének, annál inkább a kormány iránti bizalomnak és az állam cselekvőképességének. Vészhelyzettel ugyanis csak erős kormány birkózhat meg eredményesen, ezért ilyenkor a demokráciákban is felfüggesztik a fékek és ellensúlyok szokásos rendszerét – írja Fukuyama. Az amerikai politológus már évekkel ezelőtt megjelent könyvében is azt fejtegette, a túlzott hatalommegosztás még békeidőben is jelentős béklyó lehet a liberális demokrácia számára, rendkívüli helyzetben azonban végképp kormányozhatatlanná teszi az országot.

Fukuyama felidézi, hogy rendkívüli helyzet esetére még az Egyesült Államok erős fékekkel és ellensúlyokkal körülbástyázott kormányzati rendszerében is rendkívüli felhatalmazást kap az elnök: így történt a polgárháborúban, majd a második világháború és legutóbb a 2008-as gazdasági válság idején is. És így is van rendjén, hiszen még a központi kormányzat túlzott hatalmától rendkívüli módon tartó alapító atya, Alexander Hamilton is úgy vélekedett, hogy vészhelyzetben fel kell függeszteni a fékek és ellensúlyok rendszerét.

„Válság idején minden politikai rendszer diszkrecionális felhatalmazást ad a végrehajtó hatalomnak, hiszen a hatályos törvények keretén belül nem lehetséges az új és gyorsan változó kihívásokkal szembenézni.” Ehhez persze elengedhetetlen, hogy a kormányzottak bízzanak a kormányon lévőkben – teszi hozzá gyorsan Fukuyama, majd kifejti, hogy ezen a téren Amerika egyáltalán nem áll jól. A kormányzatba és az alapvető társadalmi intézményekbe vetett bizalom régóta hanyatlóban van, és Trump harca a vele ellenséges elittel tovább rontott a helyzeten. Az amerikai elnök személyes tekintélyét pedig erősen megtépázta, hogy eleinte félvállról vette a koronavírus fenyegetését. (Fukuyama cikke előbb jelent meg, mint a friss közvélemény-kutatások, amelyek szerint Trump a koronavírus-válság kirobbanása óta népszerűbb, mint az elmúlt két évben bármikor.)

Mindebből pedig az következik, hogy válság idején nemigen lehet különbséget tenni demokrácia és diktatúra között, hiszen ilyenkor a demokratikus államokban is rendkívüli felhatalmazást kap a végrehajtó hatalom. A válság elmúltával azonban már feltárul a két rendszer közötti különbség – jegyzi meg Fukuyama. Demokráciában a vészhelyzet lecsengésével véget vetnek a kormány különleges felhatalmazásának, diktatúrában viszont a teljhatalom a vészhelyzet után is megmarad.