„Miért félnek a liberálisok jobban a koronavírustól, mint a konzervatívok?” – teszi fel a kérdést a Vox magazinban Ezra Klein.
A koronajárvánnyal kapcsolatos intézkedések tekintetében a világ számos országában megfigyelhető, hogy a baloldali liberálisok hajlamosabbak a szigorúbb korlátozásokat támogatni, míg a konzervatívok kevésbé óvatosak, és ellenzik a drasztikus járványügyi szigort. Amerikában egyértelműen ez a helyzet: hovatovább már a maszkviselés – vagy nem viselés – is politikai tettnek számít.
Mindez azért meglepő, mert az általánosan elfogadott kutatási eredmények szerint a félelem inkább a konzervatívokra jellemző. A liberálisok általában kevésbé félnek, mivel gyengébb bennük a halálfélelem is, és kevésbé reagálnak a veszélyekre. Egyes kutatások szerint a konzervatívok már csecsemőkorukban is többet féltek és szorongtak. A konzervatívok jellemző módon jobban tartanak a fertőzésektől, mint a liberálisok. Van, aki evolúciós okokkal magyarázza, hogy ott, ahol nagyobb a fertőzésveszély, az emberek konzervatívabbak és jobban ragaszkodnak a hagyományos normákhoz.
Ezzel szemben a Pew felmérése szerint a konzervatívok 61 százaléka attól tart, hogy az egészségügyi vészhelyzet túl sokáig marad érvényben, míg a liberálisok zöme, 91 százaléka éppen az ellenkezőjétől fél: attól, hogy túl korai a nyitás. Vagyis éppen az ellenkezője történik annak, amit politikai pszichológiai ismereteink alapján várnánk – írja Klein.
Tudósokkal beszélgetve Klein három lehetséges magyarázatot talált a jelenségre. Az első szerint a liberálisok valójában nem azért támogatják a hosszabb rendkívüli jogrendet, mert félnek, hanem mert jobban törődnek embertársaikkal. Nem magukért, hanem mások egészségéért aggódnak. (Ez a megfejtés aligha konzervatívoktól származik.) Ráadásul a konzervatívok is félnek, csak ők éppen a leállás gazdasági és társadalmi következményeitől.
Egy másik okfejtés szerint a csordaszellemben kell keresni a magyarázatot. Trump elnök, aki az Ebola-járvány idején még vészmadár volt és a légiközlekedés leállítását követelte, eleinte bagatellizálta a koronavírust, majd a gyors nyitást szorgalmazta. A demokrata párti politikusok felelőtlenséggel vádolták Trumpot, és sokkal szigorúbb és tartósabb korlátozást követeltek. A választók pedig követik karizmatikus vezérüket, és átveszik az érvelését, még akkor is, ha az ellentétes megszokott ideológiai beállítottságukkal.
Egy harmadik magyarázat szerint a konzervatívok leginkább azokra a fenyegetésekre fogékonyak, amelyek konkrét személyekhez köthetők. A koronavírus alapvetően nem ilyen, bár Trump elnök megpróbálta meglovagolni a xenofób érzelmeket, amikor kínai vírusnak nevezte a járványt.
Klein a szociálpszichológusok által felvázolt magyarázatok mindegyikében talál meggyőző érvet. Úgy véli azonban, hogy a tudós megközelítések mindegyike figyelmen kívül hagy egy fontos praktikus szempontot. Éspedig azt, hogy a szigorú korlátozások híveinek zöme ellenzéki pozícióból beszél, a gazdaság mielőbbi újraindításának szorgalmazói pedig kormányzatiból. Az utóbbiaknak elemi érdekük, hogy a gazdasági összeomlást elkerüljék, hiszen a választók azért is őket büntetnék. Ellenzéki pozícióból könnyű azt az álláspontot képviselni, hogy minden emberi életet meg kell menteni, bármi áron. Vagyis ezek szerint, egyes esetekben mégiscsak a lét – legalábbis az érdek – határozza meg a tudatot és nem fordítva.