„Abigail Shrier ismert szerző, a Yale-en diplomázott jogból, de a serdülőkorú nemváltásról szóló könyvéről a nagy liberális lapok egyike sem közölt recenziót. Sem a New York Times, sem az Atlantic, sem a fősodorbeli online magazinok” – panaszolja fel Megan Mackin a Feminist Current honlapon.

Visszafordíthatatlan károkozás című könyvében Abigail Shrier azt vizsgálja, mi lehet az oka annak, hogy hirtelen serdülőkorúak egész tömege jelenti be, hogy a másik nemhez tartozik, nem ahhoz, amelybe született. (Ezt különben újabban „születéskor kijelölt” nemnek szokás nevezni, mintha valamilyen önkényes döntés eredménye lenne.) Alig néhány évvel ezelőtt a gyerekkori nemi diszfória, vagyis az a jelenség, hogy a gyermek nem érzi jól magát a nemében, ritka jelenség volt. Nagyjából a serdülőkorúak egy tízezredrészére terjedt ki. Ma minden ötvenedik gyerekre. Legalábbis az Egyesült Államokban. És a növekményt szinte kizárólag lányok alkotják. Shrier a maga kutatásai alapján az internetes világ elterjedésével hozza ezt összefüggésbe. A lányok az interneten barátkoznak, és a társasági oldalakon találkoznak a kamaszkor lelki problémáinak azzal a kézenfekvő magyarázatával, hogy nyilván rossz testbe születtek. Vannak a kamaszkori lélektani problémáknak más megjelenési formái is, például a gyakran súlyos étkezési zavarok. Csakhogy azokat kezelni szokták, nem pedig isteníteni. Márpedig a nemi diszfóriára már zsenge korban is azonnal tömegesen alkalmaznak nemi érést gátló és nemváltást előkészítő hormonkezelést, még szülői hozzájárulás nélkül is. Ezekről a jelenségekről a Metazin is többször beszámolt már.

Mackin feminista szempontból igen károsnak tartja a transzneműség kultuszát, hiszen ennek hatása alatt például a nőknek nincs kizárólagos joguk a női mosdó és öltöző használatára, mert a transzneműség ürügyén férfiak is behatolhatnak oda, ahogy az meg is történik olykor. Ebből persze az is kiolvasható, hogy a klasszikus feminista álláspont szerint a biológiai férfiból akkor sem lesz nő, ha hormonkezelésen esik át, és át is operáltatja magát külsőleg. Egyébként ha gyakorlatilag megszűnne a különbség a nők és a férfiak között, amit már a számtalan átmeneti nem állítása is előidézhet, akkor a feminizmusnak nemigen maradna értelme. Mackin szerint nagy erők állnak a nemváltás divatja mögött, de nem a politikai mozgalmakra gondol, amelyek a transzneműek melletti kiállással bizonyítják kiválóságukat, hanem a gyógyszeriparra és a sebészeti iparra. Egy Scott Newgent nevű nemváltó, aki nőből férfivá operáltatta át magát, úgy számol, hogy a nemváltók évi 24 ezer dollárt költenek hormonkezelésre, ő maga pedig ezidáig 247 ezer dollárt költött a nemváltó plasztikai műtétre és az azt követően fellépő komplikációk kezelésére.

Mackin megjegyzi, hogy Shrier korántsem úgy gondolkodik a transzneműekről, mint ő. A könyvben is tisztelettel beszél róluk, és semmi rosszat nem lát a nemváltásban. Csak a gyerekkori, serdülőkori nemváltást tartja elfogadhatatlannak. De ez is sok. Az Amazon közölte Shrier könyvének kiadójával, hogy a könyvet felveszi a megvásárolható művek közé, de semmilyen hirdetést nem fogad el vele kapcsolatban, mert a közönség egy részét kellemetlenül érinthetné az ilyen hírverés. Maga Abigail Shrier így reagált erre a könyv megjelenésének napjaiban a Wall Street Journal hasábjain: „Ha egy könyv szerzője ünnepli a serdülőkorú lányt, aki hirtelen bejelenti a társasági oldalán, hogy ’transznemű’, s mint ilyen, hormonkezelésnek és sebészeti beavatkozásnak veti alá magát, az Amazon készségesen népszerűsíti a könyvet. Nem úgy, ha valaki a nemváltó utazás kockázatairól ír. Akkor az Amazon nem akarja, hogy köze legyen az ügyhöz.”